hangulatlétra

körhinta

2012-02-28T15:17:00.002+01:00

Kicsit itt is, kicsit ott is, kicsit ebből, kicsit abból. A napok peregnek, és én néha beleszédülök. Kórház, szülinapozás, szervezés, telefonálgatás, néha persze tanulás. Mennék ide, meg oda is, energiakészletem semmibevételével.

Vidámparkban a körhinta közepén.

Szédülök, de jólesik.

Eszméletlenül fekszem a padlón.

Elvárom magamtól, hogy hogy általában jókedvű legyek, ezzel egy támpontot, biztonságot adva a többieknek. Amikor mindenki rosszkedvű, szeretnék én lenni az, aki mosolyt csal az arcukra. Ez általában sikerül is. Mindenki úgy tartja, maga vagyok a harmónia, a határozottság, a biztonság. Aki mindig mosolyog, biztat, hogy nem lesz semmi gond. Gyakran dúdolok a folyosón halkan, és mindig jókedvűen köszönök társaimnak, tanáraimnak. De vannak napok, amikor mindez hiába, akkor is rossz kedvem van. Ilyen volt a mai nap. És büszke vagyok rá, hogy nem látszott. Remélem, holnap jobb lábbal kelek. A héten két embert beszéltem le az öngyilkosságról. Órákat beszélgettem.

Most megyek tanulni.

:)

2012-02-25T19:44:00.002+01:00

Gondolkodni kezdtem azon, mi is az, ami a pályaválasztásnál számít, és rájöttem: pontos elképzelés arról, milyen feladatot szánsz magadnak a társadalomban (...) Valószínűleg nem ragaszkodsz valamihez, ha nem vonz elég erősen, s valószínűleg nem leszel büszke a foglakozásodra, hacsak nem adsz bele apait-anyait. Lehet a világ kíméletlenebb, mint én hiszem, de nem végezhetek jó munkát, ha nincs benne a szívem.

2012-02-24T20:26:00.002+01:00

Hány olyan segítő szakembert ismersz, akiket inkább küldenél lakatlan szigetre, mint emberek közé dolgozni? Ismersz-e "idegbeteg" pszichológust, gyermekgyűlölő tanárt, olyan szociális munkást, akinek káosz az élete? Volt-e már olyan érzésed, hogy egy sintér kedvesebb az ebekkel, mint az orvosod teveled?

büszkeség

2012-02-16T23:34:00.001+01:00

Büszke lehetek magamra, amikor egy matekdolgozatot jobbra megírtam, vagy mert egy előadást remekül előadtam. De amikor a másikra vagyok büszke, akkor nem kimondottan az aznapi teljesítményére vagyok büszke. Nem arra fókuszálok, ma milyen volt. Úgy ahogy van, büszke vagyok rá.

bajos

2012-02-16T14:41:00.000+01:00

Miért vonzz ennyire? Miért ugrik ki a szívem a helyéről, ha elhalad a folyosón? Meg akarom ismerni. Olyan, mintha szomjas lennék, vagy fulladoznék. Pedig teljesen abszurd és értelmetlen. Gyerekes vagyok. Biztosan kinövöm az évek során, csak türelmesnek kell lennem. Biztosan belevetítek egy csomó dolgot, ami nincs is jelen.

Felnőtt? Utópia?

2012-02-14T21:59:00.000+01:00

Gondoltam gyorsan írok valamit. Bár már előre érzem, nem fog sikerülni leírni, ami bennem mocorog. Meg biztosan átlagos, minden velem egyidős így érez. Először is, nem tudom pontosan, még mind, lassan 19 éves fejjel, mi az, hogy felnőttnek lenni. Mert egy dolog, hogy valaki felelősségteljes, vannak céljai, a kudarcot jól kezelni, komplex látószöggel rendelkezik, érti a világot, stb. A felnőttek mennyire tudják korlátozni érzelmeiket? Úgy értem, a lelkileg egészséges felnőttek. Úgy gondolom, ők mindig tudják őket irányítani, meg minden. Nem olyanra gondolok, mint a tipikus szingli nők sorsaira kiéleződő vígjátékok hősnői. Egy szociális munkás teljesen kordában tudja tartani az érzelmeit? A tökéletes szoc munkás sem tökéletes? Talán, amit elképzelek, az csak egy utópisztikus világ. Ahol az emberek nem ragasztgatnak egymásra bélyegeket, stigmákat. Ahol nem használják ki a másikat. Ahol a gyermekek élhetnek a jogaikkal, és nem szenvednek. Ahol a segítséget támogatja az állam, és az emberek megbecsülik magukat és társaikat. Ahol a szegénységtől nem elfordulnak, hanem felé fordulnak. Ilyeneken agyalok, miközben történelmet kellene tanulnom. Őrület.

ilyeneket ír a horoszkópom

2012-02-13T21:47:00.000+01:00

Állandóan mozgásban van, nem képes elviselni a tehetetlenséget, és az unalmat.

Csak a célját látja, másra nem is kíváncsi.

Sajnos sokszor a tettei következményével sem foglalkozik, annyira erős benne az indulat, hogy csináljon, hogy közelebb jusson a vágyaihoz, hogy nem nézi, mit tapos le út közben és amit elér, az kinek milyen bajokat okoz.

Ha sikerül elérnie a célját, akkor győzelemittasan büszkélkedik, ha nem akkor elbukik, de még így sem hagyja magát. Újra fölkel, és ha még nem ment el a kedve ettől a céltól, akkor újra belevág.

Rohan, és óriási erőfeszítéseket tenni még akkor is, ha sokkal könnyebben, kisebb energiával is el lehetne érni azt, amit akar.

A gyermeki naivitás egész életében jellemző rá, még akkor is, ha sok pofont kapott a rohanó tempója miatt az élettől.

hmm

2012-02-12T10:20:00.000+01:00

Hajjaj. Még mindig alakulok. Folyton folyvást. Ami azt jelenti, még mindig serdülök. Nem vészes, de szeretnék már kiforrott egyéniség lenni. Olyan határozott, okos, meg magabiztos. Amikor már nem kell mintákat keresnem, hanem egyszerűen magam vagyok. Amikor nem kell olyanokat mondanom, hogy szeretnék olyan lenni, mint x, meg y. Amikor azt mondom, szeretek én lenni. Az a bajom, hogy miközben ezt írom, akkor is gondolok két konkrét személyre, amilyen szeretnék lenni. Persze ez nem rossz, mert így fejlődik az ember, csak zavar, hogy még mindig erősen az identifikáció szakaszában vagyok.

szomorú

2012-02-09T23:03:00.000+01:00

Mindig elgondolkodom, hogy olyan emberek, akik alig, vagy nem is ismernek, miért tartanak érdekesnek. Mindg az önkéntes munkával kezdik. És ez elszomorít. Hiszen ennek természetesnek kellene lennie. Segítek a másiknak anélkül, hogy kizsigerelném, vagy hogy azt várjam, mikor kérhetek tőle segítséget. Csupán csak azért, mert kell. Nem azért, mert mondják. Intrinzik az egész. Érdekesnek tartanak, mert hiszek az emberben.

Akkor itt hatalmas gondok lehetnek...

valakinek a valakije lehetek én?

2012-02-06T22:34:00.000+01:00

Úristen. Igen, most döbbentem rá. Hogy valakinek a "Vikije" vagyok. Valakinek az olyasvalakije,. akire nővéreként tekint, és felnéz rá. Valakinek én vagyok Viki. Az én Vikim . Valakinek én nyújtok vigaszt, mint egy testvér. Valakinek hiányzom. Mert nem vagyok ott. O.o néha annyira elvakít a mások csodálása, hogy elfelejtem szeretni magam. Lehet, hogy valaki épp úgy tekint rám, mint én azokra, akikre igazán felnézek.

picture

2012-02-06T20:29:00.000+01:00

moments

2012-02-04T23:41:00.000+01:00

Valójában minden ember úgy érzi, hogy a gyermekkor valamilyen utópisztikusan jó időszak volt, és mindenki szeretne visszatérni a gyermekkorába. Még a halálos ágyukon fekvő öregemberek is nosztalgiával eltelve gondolnak vissza gyermekkorukra - az áldott gyermekkor szépségére, boldogságára, a virágokra, a pillangókra, az álmokra és a tündérmesékre. Gyermekkorában mindenki Csodaországban él - nem csak Alice, de mindenki más is. Ez az emlék mindenkit elkísér.

help

2012-02-04T13:51:00.000+01:00

Valaki mentsen meg az OGY hülyeségeitől. A típusaitól és a sok blablától. Felgyújtom a tételeim. MOST

mmúzsa?

2012-02-03T20:02:00.000+01:00

Csak titokban nézem,

Csak titokban érzem.

Csak titokban hallom,

Csak titokban akarom.

Csak titokban figyelem, nehogy észrevegye

Csak titokban beszélek róla, nehogy meghallja.

Titokban kell tartanom, hogy Ő a múzsám,

Hisz ha megtudja, oda a varázs.:)

előadás

2012-01-31T19:17:00.000+01:00

Csak ültem ott, és néztem. Néztem a színészeket, ahogy átélik a szerepüket. ez idő alatt a világ elmosódni látszott körülöttem, mintha épp most csöppennék csodaországba. Nem létezett más, csak az előadás. Egy bohóc, egy másodlagos ismerős, egy unokabáty a színpadon. A nézőtéren pedig megannyi mélyről jövő nevetés, és időnkénti elmélyült sóhajtás. -" Azért eszünk, hogy éljünk. Nem azért élünk, hogy együnk." - Csak néztem mereven az unokabátyám, és ekkor picit úgy éreztem magam, mint egy ingatag hajón.

Aztán az előadás ment tovább. Igazán rám fért ez a sok nevetés. De miközben néztem őket, a bohócot, az unokabátyám, és az ismerőst, elfogott a vágy, hogy én is szeretnék ilyen sokoldalú, spontán és tehetséges lenni. Megint rám jött az érzés, miszerint sosem leszek elég jó. Hiába az aznapi elismerés, duplán is, sőt triplán...akkor mindez semmit sem ért. Csak néztem a bohócot, és azon tűnődtem, én is...én is ilyen spontán és laza akarok lenni. Aztán az unokabátyámra fókuszáltam, és azt gondoltam én is, én is ilyen jó szakember akarok lenni. Közben persze nevettem is. Azért, mert tetszett és azért, mert kellett.

hármas érzés

2012-01-30T22:17:00.001+01:00

Leírnám , jelenleg mit is érzek pontosan...de nem megy. Örülök, büszke vagyok és egyben szomorú. Ezeknek az érzéseknek az egyvelege aztán nem hagy aludni.

Ismételten ki lettem tüntetve figyelemmel, dícsérettel a tanszékvezető által,, az ofőm előtt is. még unokabátyámmal beszéltek is rólam. :) Úgy melengette szívemet az a pár mondat, mint egy téli hideg éjszakán egy forró tea. Olyan szavakkal illettek, mint kollegina, reménység...amitől az ember hamar el tud olvadni. Talán ennek is köszönhetem, hogy nem fagytam meg. Rém hideg van odakint.

Aztán....láttam Balázst játszani. Nem azért, mert elfogult vagyok, de remek színész. Egyszerűen nem tudok már büszkébb lenni rá. De komolyan.

És itt jön a szomorúság. Nem is Angliába, Észak-Írországba készül kimenni...:( az pedig olyan nagyon messze van...Az élet mindig úgy hozza, hogy vissza kell térnem a tényleges egyke életmódra. Pedig egy nagy, kedves, talpraesett unokabáty mindig kellhet.

ZION

2012-01-29T17:11:00.001+01:00

Azt mondták, írjak. Az érzéseim, az emlékeim, a benyomásaim. Mármint ZIONról, és az ifiklubról. Először azt gondoltam, valami frappáns módon oldom meg, például leírom Alice szemszögéből, vagy a vigyorgó macskáéból, mert az milyen jó. De. Az úgy...mintha nem az Én véleményem lenne. Hiszen nem Alice van Zionban, hanem én. Úgy gondolom, az identitásproblémáim a Drnővel kell megbeszélnem. :)
Nehéz csak így bepötyögni azt, amit érzek ZION iránt. Így megpróbálom kicsit rendszerezni, aztán a végén kifejtem részletesebben.
Amit adott a Zion és az ifiklub: - barátokat
                                               - tapasztalatot
                                               - önismeretet
                                               - a gyerekektől áradó szeretetet
                                               - önbizalmat
                                               - valahova tartozás élményét
                                               - evést!
                                               - lelkesedést
Barátok: Nem hiszem, hogy szükség van arra hogy erre komolyabban kitérjek. Ezalatt az egy év alatt annyi embert, barátot ismertem meg, amennyi elegendő volt ahhoz, hogy elfelejtsem azt, hogy épp a kórház ajtajából ténferegtem ki. :)

Tapasztalat: Húúúú....ZION előtt az óvodai gyakorlatomon kívül sosem foglalkoztam gyerekekkel. Hátrányos helyzetű srácokkal pláne. Nem kellett gyerekek problémáit azonnal kezelnem, nézeteltéréseket elsimítanom. Nem beszélgettem velük sem az előző hetükről, sem a problémájukról. Burokban éltem. Nem láttam, hogy milyen körülmények között élnek. El voltam foglalva magammal. Túlságosan.

Önismeret: Azt, hogy mikor hogyan reagálok egy adott helyzetre, problémára, hogyan viszonyulok a srácokhoz, a többi önkénteshez...mind mind itt tudtam meg.

A gyerekektől áradó szeretet: Ezt sem kell részletezni, mindenki tudja, milyen kis szeretetre méltóak. Nagyon igénylik a szeretetet, mégis tudnak adni belőle, sosem fogy el nekik. A kis kusza rajzok, a papírkarkötő, a sok puszi és ölelés...mind felbecsülhetetlen.:)

Önbizalom: Kaptam egy kis adag önbizalmat, aminek örülök. Hiszen olykor-olykor kerültem nehéz helyzetbe, álltam valamilyen döntés előtt, ütköztem akadályba,és a végén mindegyiket megcsináltam. rengeteg sikerélményem volt. A biztatás, a dicsérő szavak és az elismerés mindig erőt adott.

Valahova tartozás élménye: ZION egy nagy család! Egy család leképzése, de úgy igazán. Itt is vannak összezörrenések, "testvérek", és tényleg minden, ami egy családra jellemző. Zionosnak lenni jó, mert úgy érzed, igen, te ide tartozol, szeretnek és elismernek. Fantasztikus!

Evés: Ó, igen. Két hely volt, ahonnan ha eljöttem, mindig képes voltam enni, lelkiismeret furdalás nélkül. A Drnő, és ZION! Pontosan nem tudom, mit csináltatok velem, de köszönöm. Talán, hogy értékesnek éreztem magam, és nem a külsőm miatt, hanem azért, aki valójában vagyok. Senki sem minősített, senki sem mondta, hülye vagyok, vagy bolond. Pedig féltem. Szerencsére feleslegesen.:)

Lelkesedést: Óóó igen! Itt általában mindenki lelkes. Rengeteg ötletes ember van itt, akik energiabombaként hatnak rám, és fellelkesítenek. Ha Zionban valaki kitűz egy célt, azt véghez is viszi! Valaki kitalál valamit, a másik is hozzáad valamit magából, és így szépen kialakul egy kis vár. Pedig mindenki csak egy építőkockát rakott hozzá, az eredmény mégis remek! Ha rossz napod van, gyere ZIONBA! :)

Uhh..azt hiszem, a végére értem. A baj csak az, hogy még mindig úgy érzem, nem mondtam el mindent. Annyi minden van még. csak ezeket olyan nehéz megfogalmazni. Még érlelődnek, aztán majd talán a jövő évi éves beszámolóban már sikerül szavakba öntenem. Tehát...... Minden szép, és jó. :D

csak egy szombat

2012-01-28T23:14:00.000+01:00

Hiába keltem fel reggel, ma sem tudtam tanulni. Aludni annál inkább. Amennyire a múlt hét az én hetem volt, ez a hét annyira volt borzalmas. Nem sokat tanultam, és ettől frusztrált vagyok.

Vannak napok, amik csak úgy elmúlnak. Semmi hozadékuk nincs, csak az energiádat veszik el. Na jó, azért a mai napnak volt némi hozadéka. Talán ez a kis valami, amibe bele tudtam kapaszkodni, és nem sírtam. Egy picit sem. A szerencsém az volt, hogy be voltam osztva az E osztályra. Volt gitár, dalok, csipesz állat és labdák. Tehát nem sírok. Picit sem. És hétfőn meg színház. Megyek megnézni unokabátyám. De ha ő elmegy...na mindegy. Nem az ingyen jegy számít. Kezdtem örülni, hogy valaki, aki fontos nekem, a rokonom, és a példaképem, itt van velem. Megbeszélhetem vele a bajaim. Sosem volt édestestvérem, de mindkét unokabátyám szerettem. Az elsőfokú unokabátyámmal nőttem fel, bátyámként szeretem. Ő oroszország és magyarország között ingázik. Balázs meg...örültem, hogy kiszakadhatok a közgazdászok köréből, és van valaki, aki hasonló,mint én. Aki hasonlóan gondolkodik és akitől tanulhatok. És most tessék. A végén mindig egyedül maradok. Báty nélkül. Nem ér. Az egyetlen amit tehetek, szorosan megölelem, és minden jót kívánok neki. :) a család mindig család marad, a testvérek is mindig azok maradnak. legyen az édes, mostoha, fél, vagy unoka. A testvér az testvér. :)

:/

2012-01-27T20:07:00.003+01:00

Remekül terülök el a padlón. Kusza hálókból szövöm a gondolataim. Fennáll nálam a kognitív disszonancia. Utálom. Meg persze félek, és fáradt vagyok. Mindenki hagyjon békén most egy picit. Vagy pont hogy most ne hagyjon senki békén, egyedül? :S Nem tudom. Az unokabátyám ki akar menni Angliába. Pompás...mármint örülök, ha őt ez lelkesíti...de én meg itt maradok egyedül. És ez borzasztóan fáj most. Azért most, mert most vagyok sebezhető, bizonytalan..:/ és közben vágyakozó, és reménykedő.

Most annyira aggódom, hogy túlléptem a nem eszek semmit, és abba menekülök. Az még az enyhébbik, mert akkor tudom kompenzálni azzal, hogy nem eszem, és akkor tökéletes vagyok. Akkor megnyugszom, mert nem a tanulás a legfontosabb, hanem a számok, és a csontok. Azzal elboldogulok. Leköt. De most már ez sem jó. MErt már túl fontossá vált a jövőm. Ennek örüljek? Jelenleg nem tudok. Sajnálom.

naiv

2012-01-26T14:31:00.000+01:00

hogy is gondolhattam egy pillanatig is, hogy menni fog? Én, buta. Fáradt vagyok.

give me a hug.

Hadd múljon el ez az érzés. Nem akarom, már nem kell. Csak az, hogy elismerjen. Össze vagyok zavarodva. Minden. Semmi. Tudom, nem így kell hozzá állni. Mégsem megy. nem tudok felállni.

Nem tudok írni. Nem tudom a matekot. A humánt se. Nem tudom beosztani az időm. Játszom a nyugodt lány, közben széttép a kétségbeesés. És hogy nem hiszek magamban. Pedig kéne. Azt kéne mondanom, hogy a francba ne sikerülne?

Erőt kell vennem magamon. Összeszedem magam, meg keresem a kapaszkodókat, és végigcsinálom.

:)

2012-01-25T14:39:00.001+01:00

"Oda vagyok magáért,

A fekete hajáért,

Egyetlenegy szaváért,

Mosolyáért."

üvegfal

2012-01-24T22:31:00.001+01:00

Félve közelítettem meg az üvegfalat. Először csak a szemem sarkából, erősen hunyorogva, hátha megpillantom. Bár késésben voltam, lépteimet lelassítottam. A belső színes festés az ambulancia üvegfalán még kívülről is látszik. De a párkány, és ami rajta van,az nem igazán. Egy pillanat alatt megpördültem, hogy jön e valaki erre, és miután senkit sem láttam elhaladni mögöttem, megálltam. Odahajoltam az üveghez, és kezeim a szemem fölé helyeztem, mint amikor valaki a csokoládébolt kirakatára tapad. Persze én nem csokit kerestem. Egy apró kis fehér darumadarat. Májusban még ott pihent, és méltóságteljesen hallgatott. Figyelte, mi történik. Most hiába ágaskodom, hunyorgok, nem látom tisztán, ott van e még. És az orvosi viccek a falon? Mindig megmosolyogtattak csoport előtt. És mi van a lepkékkel a csempéken? Nem volt valami ízléses, egyik-másiknak a szárnya is le volt törve....de..én pont így szerettem. Hogy olyan kis bénácska az egész. És az ajtókon a feliratok. Nem hiszem, hogy a régi nevek ki lettek cserélve. Maximum le vannak takarva egy fehér papírral, amire rányomtatták a pszichológusok nevét, és felragasztották. De nem szedték le az ajtókról sem a Dr. Fenyvesi Ilona , sem a Dr. Benyus Zsuzsanna nevet.

ALICE

2012-01-23T16:54:00.000+01:00

- És mondd csak, mi van akkor, ha én nem akarok bolond lenni? Mi van, ha én normális lány szeretnék lenni, normális gondokkal? -
A macska továbbra is csak vigyorgott, nagy lila szemeit körbeforgatta, mint aki nagyon un valamit.
- Nézd, kishölgy. Nem unod még, hogy ezen jár az agyad? Már elmondtam neked, hogy egyszerűen nincs más választásod. Megpróbálhatod elhitetni magaddal, hogy az ég a pokol, és fordítva, de attól még nem változik meg. Az alma is csak egy alma. Bár láthatod a színét barnának, lilának vagy kéknek, az alma nem a te gondolatod szerint fog változni.-
Alice karjait ölbe fonta. Ő ugyan innen addig nem távozik, míg a vigyorgó macska nem ad neki valami kézzel fogható választ. Alice ugyanis már nagyon belefáradt abba, hogy itt mindenki rébuszokba beszél. De ahogy a fán pihenő macska előhozakodott az almákkal, Alice megint összezavarodott.
- Ami azt illeti, már nagyon belefáradtam. Éppen ezért szeretnék normális lenni. Szóval....azt mondod, örökre őrült maradok? Kicsit beszélj világosabban, mert nem egészen értem. -
- Ó, dehogyis nem érted Alice. Csak még magad sem tudsz róla. De később, ha elég őrültséget teszel, meglátod majd.-
A vigyorgó macska ezzel azt akarta ezzel mondani Alice-nak, hogy ha megszokja a környezetét, előbb-utóbb hozzászokik, és ez lesz a normális. De persze Alice tapasztalatai hiányában ezt sajnos még nem tudta. Csak bámulta cipője orrát, ide oda forgatgatta vállát, és néha néha még nagyokat is sóhajtozott. Azt gondolta, a macska nem is tudja igazán, miről beszél. De egy valami nem hagyta megnyugodni.
- Honnan tudod, hog az alma nem kék? Nem vagy esetleg....színvak?-
A macska arcáról életében először olvadt le a mosoly. Alicre-ra pillantott, de nem jutott neki eszébe semmi. Soha senkinek nem sikerült még ezelőtt. Hirtelen nem tudott rá válaszolni, ami ismét egy furcsaság, hisz ő mindig, mindenre tudja a választ. Csodaországban szinte mindenki tőle kér tanácsot. Persze csak a hernyó után. Azok, akik nem szeretik a betépett hernyót, mindig hozzá jönnek. Most azonban, először nem igen jutott az eszébe épkézláb ötlet. Honnan is tudja ő? Ekkor döbbent rá, hogy maga sem tudja, mi az a szó, bolond. Alice pedig, aki nem gondolta magáról, hogy olyan kérdés birtokában van, amire a mindent tudó macska sem tudja a választ, most valamiért úgy érezte, ő már tudja, amit a macska még nem. Hogy ha valaki bolondnak tartja, még nem biztos hogy az, és ha ő tartja saját magát bolondnak....akkor sem lehet igazán megmondani, hogy tényleg az e. Ekkor jött rá Alice arra, hogy a bolond szó is csak egy szó. Pontosan olyan, min a boldogság. Mindenkinek mást jelent.

:)

2012-01-22T15:53:00.000+01:00

Vajon így a fejembe megy?

valahogy majd valami

2012-01-22T12:52:00.000+01:00

Valahogy majd valami lesz. Lehet, hogy minden úgy lesz, ahogy azt már százszor kértem, elterveztem, de lehet, hogy nem. Talán másképp lesz. Lehetséges elbukom, és innen föntről zuhanok majd le. De már nem aggódom. Amíg remélek, addig van erőm. Így nagyobb a valószínűsége sikeremnek. A bolond kalapos megmondta. Azt tanácsolta, nem érdemes aggódnom a világ dolgain, mert teljességgel értelmetlen. A világ bolond, és mi is bolondok vagyunk. Az egyetlen teendő, hogy vállaljuk. Vállaljuk önmagunkat. Így hát, a bolond kalaposra hallgatva, én, Alice vállalom a kiborulásaim, és egyáltalán. Úgy általánosságban önmagamat vállalom. De mindig megpróbálkozom a lehetetlennel, egyszer talán sikerül. Hisz a lehetetlen csak egy szó. Olyan, mint az almakompót.

- NEM KELL NEKEM, NEM MEGYEK. -

2012-01-19T22:58:00.001+01:00

Teljesen kedvtelenül róttam az utcákat. Úgy menekültem saját magam elől, mint egy űzött vad a puska elől. Nem tudtam hány óra, de nem is számított már. Komolyan mégsem hittem abban, hogy el tudok futni magam elől. A problémáim elől. Mégis jó volt ebbe ringatni magam. Hogy esetleg mégis.Talán. Önámításban mindig is jó voltam. szerettem azt hinni, minden jó lesz, szép lesz. akkor tudtam nagyon meggyőzően beadni környezetemnek, amikor a legjobban meg voltam győződve az ellenkezőjéről. Az utcák. A sötét, kihalt pécsi kis utcák. Sokáig követtem a lábam. Már épp vissza akartam menni a város közepe felé, amikor egy halk, mély, bizonytalan hang szólított meg. - Szép hölgy. Álljon meg egy pillanatra. - A mondatra húztam a szám, mint mindenki más. Sosem tudhatom előre, hogy egy kedves, emberi hajléktalannal találkozom, vagy a részeg, lecsúszott, piára való pénz kunyerálótól. De megálltam, mert mindig megállok. Pár szóra muszáj. - Ne haragudjon, hogy megállítom szép hölgy, de akadna számomra némi aprója?- Tudom, most te is felismered a szituációt, hiszen veled is megtörtént már. Van, hogy adsz neki, de rossz szájízzel. Nem is szájízzel, hanem...olyan biztos piára költi, de jó fej leszek, és adok....rám senki ne mondja, hogy nem segítek attitűddel. Ne rázd a fejed, tudom. Én is vacilálni szoktam. Végignéztem, kivel is állok szemben. A bácsi teljesen kulturáltan nézett ki, és színjózan volt. De kétségbeesett és éhes. Minden bizonnyal. Kutatni kezdtem zsebeimben, a táskámban, de semmi. Egy vacak 20 forintos sem volt nálam. Én csak menekülni jöttem, a kis utcákba. - Sajnálom, de nem találtam... - Életemben nem éreztem magam ennyire kellemetlenül. A bácsi szeme sugározta, hogy számított erre, hisz nem sokan adnak neki. - Nem alkoholra kéne, csak...- Én pedig ott álltam, földbegyökerezett lábbal. Tudom, pontosan tudom, mit gondol rólam ez az ember, és hogy azt gondolja, van nálam, csak nem merek adni neki. Pedig én esküszöm... - Uram, tényleg...nem azért nem adok, mert félek, elissza. Ha nem mert most tényleg...igazán egy vasam sincs. Nem boltba készültem. - A bácsi lemondóan bólint. Érzem, azt gondolja, persze, mindenki ezt mondja...

Kutatni kezdtem a telefonomban a pécsi támasz alapítvány telefonszámát, de valamit elírtam, mert csupán 5darab számjegy nézett rám búsan. Legalábbis én így éreztem. 23169..egy hiányzott, és nem tudtam, melyik. Most lett volna rá a legnagyobb szükségem. A Gomba utca pedig a város másik végében van. Most...pont most Egy hiányzott. Ott álltam, és azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék. Hogyan hagyjam itt? Késő este volt már, ilyenkor mindig furán gondolkodom. - Átmeneti szállón volt már? Ott jobb, mint itt kint. A Sándor utcában népkonyha is van... - nyögtem ki pár értelmes mondatot. Zavarom miatt nem voltam képes többre. - Nem kell nekem, nem megyek. De köszönöm. - És az úr egyszerűen faképnél hagyott. Sarkon fordult, és...ennyi. Én meg még ott álltam vagy két percig. Miért? Miért nem megy? De már hiába kérdeztem. A szél nem juttatta el hozzá a kérdésem. Rosszul éreztem magam miatta.

hűha

2012-01-18T22:39:00.000+01:00

A Januári Keletben megjelenik két novellám. Pedig nekem nem tetszenek. Majd lesz jobb is, csak az érettségi izgalma leblokkol.
Aztán...újabb személy, akire büszke lehetek. Nem olyan celeb, mint ahogy az emberek talán gondolják. Köztünk van, gyermeket nevel, ír. Lelkesen, és remekül. Vannak közös tanáraink, akik mesélnek róla, amikor megkérem őket. Egyszer láttam élőben az előadását, akkor még nem tudtam. Most már tudom.:)
jól esett, hogy két novellámat is kiválasztották annak ellenére, hogy nem a kedvenceim, és jól esett, hogy a neki írt levelemre rögtön választ is kaptam. És..úgy általánosságban, mostanában sok jóleső dologban volt részem. Annak ellenére, hogy még mindig Alicenak érzem magam, aki hol óriás, hol törpe. Rohanok a nyúl után, mert késésben vagyok, és sokszor sírhatnékom is van. De nem sírok.

ők voltak. á

2012-01-18T19:42:00.000+01:00

Egy lány, aki szinte sose szólalt meg, egy, aki folyamatosan dirigál, egy aki okoskodik, egy, aki stréber, egy, aki céltudatos, egy, aki bizonytalan. Egy, aki buta, egy, aki eszes. Egy, fiú, aki ide-oda csapódik, és egy, aki senkihez sem csapódik. Egy lány, aki hazug, egy lány, aki keresi önmagát. Egy, rocker, egy hippi, egy skinhead. Egy burokban nevelkedett, egy rosszul nevelt. Egy függő, egy modell, egy eltévedt, egy segítő. Egy birka, egy sznob. Egy tehetősebb és egy szegényebb. Egy barátságos, egy pofákat vágó. Egy jóindulatú és egy magamutogató. de Egy osztály

folyton folyvást változás

2012-01-17T14:16:00.003+01:00

– Hát te kicsoda vagy?
Kezdetnek nem volt valami biztató. Alice félénken rebegte:
– Ezt e percben aligha tudom. Csak azt tudom, hogy ki voltam ma reggel, amikor fölébredtem.
De azóta már rengetegszer megváltoztam.
– Hogy érted ezt? – szólt a Hernyó szigorúan. – Értelmesen beszélj.
– Sajnos, kérem, nem tudok értelmesen beszélni, mert nem az vagyok, aki vagyok, amint
látni tetszik.
– Nekem semmit se tetszik látni – mondta a Hernyó.
– Sajnos, nem tudom jobban megmagyarázni – felelt Alice illedelmesen –, mert én magam
sem értem az egészet. Aztán, tetszik tudni, nagyon megzavarja az embert, ha napjában többször
átváltozik.
– Már miért zavarná meg?
– Lehet, hogy még nem tetszett megismerni ezt az érzést – mondta Alice –, de nemsokára
majd meg tetszik. Ha majd be tetszik gubózni,és előbb bábbá változni, aztán meg pillangóvá,
bizonyára furcsán tetszik majd érezni magát.

Alice

2012-01-16T19:33:00.001+01:00

Megint vissza kell térjek Alicehoz. A körülöttem lévő világ egyre szürreálisabb. Vagy én kezdek megőrülni? Van olyan nap, amikor imádom ezt a furcsa, olyankor groteszk, álomszerű világot, de akad olyan pillanat, amikor úgy érzem, nem bírom a súlyát, a disszonanciáját, és eltörik bennem a mécses. Ilyenkor összemegyek, egészen picire. Aztán persze mindig felnövök, de csak egy rövidke időre. Mintha folyamatosan váltogatnám az egyél meg sütit és az igyál meg nedűt. A nyúl pedig, aki fel-alá járkál, folyamatosan mutogatja nekem az óráját, hogy hahó, Alice, késésben vagy! Kifutsz az időből, és sosem éred utol magad. Futás, amíg a lábad bírja!

Én meg persze futok, aztán mindig elbotlok valamiben. Hol egy matek dolgozatban, hol meg az alkotmányban. Ilyenkor sírok, mint a záporeső, és azt várom, valaki jöjjön oda, és rángasson ki a való világba, ahol nincs szubjektivitás, és kétségbeesés. Ahol látom a labirintus kijáratát. Vezessen oda, mert eltévedtem ebben a csodaországban. Ahol van, hogy örülök a bohóságomnak, és játszom a gyereket, a felnőttet, az okosat, és a naivat egyszerre, aztán beleszédülök, és pityergek. Ahol néha a vigyorgó macska mosolya mögé rejtem bánatom, és ahol felnőtt és gyerek vagyok egyszerre.

a régi játszótér és a csúszdám

2012-01-14T13:59:00.000+01:00

Tegnap elsétáltam csodaországba. Épp a háziorvosomtól jöttem, és egy kis kitérővel szálltam fel egy hatvanasra, ami kivitt ZIONhoz. Az a kitérő elvitt csodaországba. Kertváros nem egy hatalmas városrész, mondjuk úgy, hogy Pécshez képest közepes. Hét éves korom itt laktam. A házunktól nem messze volt..van egy játszótér. Illetve ma már csak pár mászóka és hinta emlékeztet rá, hogy itt valaha volt élet. Ahogy elsétáltam mellettük, az a kis játszótér és környéke a fejemben újjáéledt. Ott motoroztam magam előtt, ott hintáztam...és...igen. A nagy kék csúszda ott állt. Ugyanúgy, ahogyan régen. Hirtelen úgy éreztem, belecsöppentem csodaországba. Estembe jutott a szomszéd cigány asszony, akit azóta is néha látni vélek, a két unokája, és a gyerekek, akik velem játszottak. Hirtelen mindenki ott volt, és a csúszda pedig ott magasodott. Erős késztetést éreztem egy kis pityergésre, annyira meghatódtam. 11 éve volt, és én egyszer sem tettem meg ezt a kitérőt. Pedig 20 percet, ha elvesz az életemből. És én egyszer se..... Mivel nem volt ott senki, odafutottam, és körbejártam. Kezemet végigsimítottam, és köszöntem neki. - Hát szia. Emlékszel még rám? ...Ne haragudj... én csak..tudod... - nem jó dolog mentegetőzni, így elharaptam mondatom végét. Pár percig csendben álltam mellette, majd mivel nem akartam lekésni az egytel buszt, ami a város másik végébe visz, elbúcsúztam tőle.

Fura. hogy eddig még csak eszembe sem jutott, pedig gyerekkorom egyik kapaszkodója volt. Úgy érzem, ha most valami nagy bánatom lenne, sírhatnékom, akkor idejönnék, átölelném a csúszdát, és sírnék. A hintába is beleülnék, ahol megtanultam hajtani magam, hogy a mamáék dereka ne törjön ketté. Az én kis játszóterem...ma már egymagában áll...

pédaképek

2012-01-14T10:04:00.000+01:00

A pár darab példaképeim közül kettő a barátnőm, egy a főnököm, egy a drnő, egy rokon és egy írónő. Szerencsésnek érzem magam, hogy a környezetem nagy részét példaképnek tekinthetem, és egyik példaképem sem olyan, akit csak a tvben láttam, és azért példakép, mert sikeres, gazdag. Nekem tényleg, valódi hús-vér emberek a példaképeim, akikkel beszélek, kapcsolatban állok velük.Mondhatom, hogy az unokabátyám a példaképem, vagy hogy az egyik barátnőm, aki ott van velem akkor is, ha baj van. :)

csalódottság

2012-01-12T23:03:00.001+01:00

Picit csalódott vagyok, de annyira talán mégsem, mert nem ez az első. Mindig azt hiszem, meg lehet szokni, de teljesen sosem.

Azt megszoktam, és értem, amikor a srácok nem úgy beszélnek egymással, ahogy kéne. Azért, mert ők ezt tanulták otthon. Márpedig a család az elsődleges szocializációs közeg, itt kapják az első mintákat, és még sorolhatnám, amiért igenis megértem, hogy nem tudnak társaikkal viselkedni. De amikor az osztálytársaim nem tudnak sem a társaikhoz, sem a többi emberhez rendesen viszonyulni, akkor picit mindig elszomorodom. Vallom, hogy az ifjúság a jövő, épp ezért szontyolodom el olykor-olykor. Mert nem tudják, hogy másképp is lehet szólni a másikhoz. Nem kell, hogy szeresd, hogy magadban tartsd a véleményed, de lehet emberien is szólni, hidd el, megérti. Ráadásul nem kell felesleges energiapocsékoló köröket rónotok. Ahogy te viszonyulsz hozzá, ő is úgy fog hozzád. Talán nem is tudatosan. Valahol itt kezdődik a kortárs csoportok destruktív jellege. Mert a barátom így csinálja, én is így teszem. Aztán már annyira bele épül a személyiségembe, hogy nem tudom, honnan vettem, ki a minta. Hahó, skacok, nem jó! Menjetek, vissza, és kezdjétek elölről. :)

Idézet

2012-01-11T22:27:00.000+01:00

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.

biztos pont

2012-01-10T18:08:00.000+01:00

Biztos pont. Ha hetente találkozunk, ha havonta, vagy ha ötévente, akkor is.

" - Mindketten hagytunk itt valamit- ." Ó, de még mennyi mindent! Mosolygom, mert már nem számít, hányszor találkozunk. Egy része bennem van. A nyomát itt hagyta, és ez lemoshatatlan. Egy egész korszakot töltött ki. Egy év, mégis egy korszak. Ahogy esetlenül búcsúzunk, ahogy beszél, hangsúlyoz, most tűnik csak fel, mennyire fiatal. Örök mentor, örök angyal, örök fiatal. :)

Idézet

2012-01-09T20:54:00.000+01:00

Be kellett látnom, hogy senkinek nem tudok segíteni. Édes mindegy, hogy mit mondok vagy mit írok, attól senkinek az élete se jobb, se rosszabb nem lesz.

Kitti

2012-01-06T15:34:00.001+01:00

Megint találkoztam vele. Elkísért a Tesibe, mert ott felejtettem a tételeim, közben pedig beszélgettünk. Mutatott egy sebet a karján. Azt mondja, leforrázta. Hülye vagyok, ha én ebben kételkedem? :S sokat tanul, mégse megy neki. Istenemre mondom, olyan ez a lány, mint egy rejtvény. Meg akarom fejteni. Olykor előbukkan a semmiből, beszél, beszél, beszél, és ugyanolyan gyorsasággal megint eltűnik.

Hármas lettem matekból, holott még kettesre sem álltam. :) A magyar tanárnőnek tetszett a novellám. Szeretné a többit is látni. Fura nap, fura Péntek. Furán jól eső Péntek. Túl boldog vagyok ahhoz, hogy tanuljak. Mégis muszáj. :)

hmmm

2012-01-04T22:49:00.001+01:00

Csak még egy utolsót. Egy rövidet, mert nem bírok aludni. Minden éjszaka átjár az izgatottság. Mi jön most? Sikerül? Elbukom? Fájni fog? Csalódom, vagy netán meghatódom? Borzasztó szerencsétlennek érzem magam. Mindig csak vágyakozom. Néha azt érzem, a környezetem nem érti, miért vágyakozom ilyen intenzitással, miért vagyok buzgó, miért nem állok meg egy percre sem. Kimerülésig tépked engem az ideg,utána jön a vigasz a barátoktól. Aztán újból jön a kétség. Egyikből esem a másikba. Fura, mert ez nem olyan, mint a depresszióm volt, vagy az evészavarom. ez egy újfajta abszurd bohóság, ami bajt hozhat a fejemre. Vagy a bajt hozza, amikor összeroppanok, vagy segít abban, hogy elérjem a céljaim. Hogy végre célba érjek. Sokszor úgy érzem, a többiek buzgómócsingnak tartanak. A következő pillanatban úgy érzem, mérföldekre vagyok lemaradva, és a buzgóság oly messze van tőlem, hogy veszélye nem fenyeget.

De  talán mégsem olyan mulatságos mindez, nem? Vagyis én továbbra is csak  olyan fiúkért lelkesedem majd, akiket soha nem kaphatok meg? Egy apró  öreg hölgy leszek tolókocsiban, s arról fogok álmodozni, hogy egy napon  megjelenik az én gyönyörű hercegem, hogy meghódítson.

kész káosz

2012-01-04T18:41:00.000+01:00

Már lassan nem is tudom, mit gondolok. Mit gondoljak? De tudom, ez csak egy újabb krízis helyzet. Ha vége, akkor én végre megint én leszek. Akkor majd nem változik a magamba vetett hitem percenként, akkor majd végre megtanulok ukulelén játszani, és mindent, amit jelenleg nem tudok. Írni fogok, és nem csak így röptében, két tétel között, meg pár francia szó közé beékelve. Nagyon, de nagyon szuper lesz. Minden.

lezárás 2011

2012-01-01T23:00:00.000+01:00

Maja blogját olvasva döbbentem rá, hogy még nem is összegeztem az évem. Pedig van mit.

Január:
Végérvényesen kijöttem a kórházból. 41 kiló, javuló tendencia. Meg kellett küzdenem a külvilággal, és az ezzel járó nehézségekkel. Drnő is távozik a kórházból, átköltözünk a társak tanácsadó központba. Illetve ő költözik, én követem. Harcok a kilókkal.

Február: Szalagavató. 45 kiló. Éljen, hurrá, borzalmasan éreztem magam. Az osztálytársaim kirekesztettek. Nem is. Én rekesztettem ki magam. Falak, tüskék....aztán belecsöppenés ZIONba.

Március:
45-46 kiló. Sírás, tükörharc. Barátokra találás. Megismertem Pannit, Buzzt, Lucát, és ziont. Valami elindult bennem. Valami pozitív.

Április: 48-49 kiló. Sírás, tükörharc, önmagam elfogadásának tanulgatása. Megismertem Csillát, Lizit, Annát, Alexát. Valami, valami felemel. Ők emeltek fel. Elkezdem hinni a barátságban. Mertem enni. A Drnőnél zserbót is ettem. Vagy ez márciusban volt? Ki tudja.

Május: Barátság élvezete. Magam tanulása. További tükör, mérlegharcok. Még Drnőre támaszkodás. Még mindig. Javuló tendencia. Lévai Kata 18-ik szülinapja, amikor is életemben először pia miatt dobom ki a taccsott. Utolsó csoportterápia, amikor is megtalálom a kifestőkönyvben a drnő nevét, amit egy kisgyerek írt zsírkrétával. Szívmelengető érzés. A párkányon pedig egy fehér hajtogatott daru. A Drnőt juttatja eszembe.

Június: Barátok, barátok, barátok. Nyári éjszakák, kocsmák, önfeledt nevetés. Elkezdem élni. Társaságba járni. ISZOT. Életem első nagyobb lerészegedése, filmszakadással. Két éjszakás kaland. Barátok mindenek felett. Nyolc órás vonat, amikor megnéztük, hogy egy el előttünk. Tractorock. Csilla magánakció. Lizi reggeli bejövetele. LAMBADA. Életem eddigi legjobb Júniusa. 48-49 kiló. Stagnálás.

Július: IKSZ tábor. Kompetenciám, képességeim növelése. Rádöbbenés, barátaim jobban megismerése. Megtudtam, mitől félnek, miben hasonlítanak rám. Rájöttem, minden segítőnek van valami kattanása.:D Úgy éreztem, közéjük tartozok. Anorexiám felvállalása, elfogadása. Elkezdtem hinni magamban. Megtanultam, hogyan kezeljem a nehéz helyzeteket, mint segítő. Kicsit mélyebben belecsöppentem a srácok családi ügyeibe. OBJEKTIVITÁS. Józsi. Annamari. Sok-sok feledhetetlen éjszaka. Jókedv és rosszabb. Hol 50, hol 47 kiló. Harcok. Szakítás, kibékülés. Annamaris csajos est. Pogácsa. :D úgy éreztem, végtelen szerencsés vagyok, hogy ezeket az embereket a környezetemben tudhatom. Mosolygó kórház, Fogd a kezem alapítvány. A fogd a kezemnél hasznosítom francia tudásom. Megtanulok együtt élni a fogyatékkal élőkkel. Kinyílik a szemem. Befogadtak, megszerettek. Nekem pedig örökre a szívemhez nőttek.

Augusztus: Nyári éjszakák, Mosolygó kórház, sok-sok tapasztalat, élmény. Kilókkal küszködés. 49-50 kiló. Titi-tá, Zöld, sok sok élmény. SZIT. Annamari. Józsi. önfeledt bulik....rosszul sikerült strand. Nyilvános kiborulás. de a környezetem támogatott, és ez jól esett. Piszok jól esett. Titkok megtudása, megtartása.

Szeptember: Rettegés. Évismétlés. Első iskolai nap. Egy hétig koplaltam, egy falatot nem ettem. Szorongás. Új osztályba kerülés...Dóri. Ismerős arc, ami ad egy kis kapaszkodót. És a reggeli kv a 11-es terem előtt. Folyton a kapaszkodókat kerestem, hogy meglegyen a biztonságérzetem. Drnő aggódott értem. Fogytam. De visszaszedtem, mert jobban lettem. Szakítás. Megkönnyebbülés, aztán megint szorongás. Libikóka.

Október: önkénteskedés, ZION, mosolygó lett az életem. félelem az érettségi miatt. 51 kiló.

November: túlvállalás...lavina megindulása. Nosztagia. barátok.

December: nyílt napok, szemináriumok. A tanszékvezető felfigyelt rám, ami jól esett. túlvállalás...kimerülés. KV hegyek, rohanás. tanulás. Egyre kevesebb alvás. Apró, de annál fontosabb ajándék a Drnőnek. Oktávia. Tételek. Matek miatti kiborulás. Barátok felkarolása, aznap pia miatt megint róka. De megint ott voltak a barátok. Panni, Anna, Alexa. Misibe zúgás. Őszintére, lelkizésre ivás. kétségbeesés, flfelem. Szentestés matek, szilveszteri pszichológia. Megfelelési kényszer.

megfelelési kényszer

2011-12-31T17:39:00.001+01:00

Megfelelési kényszer. Valami ilyesmiben szenvedhetek. Általában tudom kontrollálni, de most...most picit nem megy. Felkelek, KVzom, tanulok, aggódom, tanulok, aggódom, tanulok, és elalszom.Reggel minden megy ugyanebben a sorrendben tovább. Kisírnám magam, kiabálnám bele a világba,hogy azt szeretném, ha felvennének, és minden remekül menne, az emberek számíthassanak rám, segíthessek nekik. Azt akarom, hogy mindenre és mindenkire legyen időm, és kapacitásom. Energiám. Ezért lettem KVfüggő. Inkább a kvra költöm a pénzem, mint kajára. Azt akarom, hogy menjen a matek. Még szenteste is a matek példa felett ültem. Mindent akarok tudni, mindent akarok csinálni, de legfőképpen stabilitást szeretnék. Elbizonytalanodok, hogy hova való is vagyok. Van helyem az egyetemen? Kellek oda? Bekerülök? Akarom...annyira akarom, foggal, körömmel kapaszkodok érte. ... ezzel ugye nem vagyok egyedül? Kedves akarok lenni, megértő, mosolygós, és segítőkész. Kreatív,, SZÉP spontán, színes, üdítő, okos, előrelátó, kiegyensúlyozott, jó társaság,autonóm, sokszínű, felelőségteljes, .

MINDEN.....

nem olyan rég, a kilókkal kompenzáltam. Most a könyvek jönnek? Szépség....tudás....
TÖKÉLETESSÉG

Csitáry-Hock Tamás II

2011-12-31T11:52:00.000+01:00

Olyan jó érzés büszkének lenni valakire. Valakire, akit szeretünk. Ország-világ előtt szeretnénk őt megmutatni. Nem azért, hogy minket irigyeljenek miatta, hanem azért, mert szeretjük, és szeretnénk, ha mindenki látná őt, tudna róla. Hogy őt irigyeljék. Mert megérdemli. Vagy azért, mert tud valamit, vagy csak egyszerűen azért, mert csodálatos lény, igazi EMBER. Ha igazán szereted ezért vagy rá büszke. Van, hogy valakire nagyon büszke vagy. Szeretnéd megmutatni az egész világnak, hogy megismerjék, hogy szeressék, hogy elismerjék őt. De nem teheted. Nem mondhatod el senkinek, hogy te ismersz, szeretsz egy rendkívüli lényt. De így is büszke lehetsz rá. A szívedben, a lelkedben. Boldog vagy, hogy ismerheted, szeretheted, hogy a szívedben él. Ez a belső büszkeség.

Van ilyen büszkeség.

Csitáry-Hock Tamás

2011-12-31T11:38:00.000+01:00

"Volt egy év…
...
A valóság éve. Hétköznapokkal. Szürke reggelekkel, unalmas estékkel. Harcokkal, győzelmekkel, vereségekkel. Mindennapi gondokkal, örömökkel, fájdalmakkal. Ünnepekkel. Munkával. Sikerekkel, kudarcokkal. És volt egy másik év. Az álmok éve. Tündérrel, színes tavaszi erdővel. Pici kőhíddal. Angyali mosollyal. Szívmeleggel. Lélekkel. Élettel. A megfoghatatlan, megérthetetlen szeretet ajándékával.

Lesz egy év. És van mit magunkkal vinni."

your song

2011-12-30T20:26:00.000+01:00

Az iskola: kórház a tudatlanoknak. Annak kell odajárnia, aki képtelen bármit is elsajátítani; ott aztán muszáj tanulnia, és nyugton maradnia a fenekén. Sokkal jobb megszerezni a tudást, mint tanulni. Az iskolában folyton csak a magolás, a biflázás, de semmi különlegeset nem tanulsz. Sokkal többet tanulhatsz, ha járod a világot, és nyitva tartod a szemed.

Természetesen mindig lesz jövő tanév, de az még messze van. Tarts ki még egy kicsit, és ez az iskolaév nem lesz több, mint egy kellemetlen emlék.

Mindenki örül, amikor látja, hogy az erőfeszítései megtérülnek. A nehezen vagy kellemetlenül megélt pillanatok szempillantás alatt foszlanak köddé, amint a befektetett erőfeszítéseink megtérülnek.

frizura

2011-12-29T23:48:00.000+01:00

Fodrásznál voltam. Ez lett az eredmény:

édes kis reggeli kapaszkodók :)

2011-12-28T10:44:00.001+01:00

Amikor az életem kezd kicsit szétesni, mindig belekapaszkodom a rutinba. A reggeli KVba, és a reggeli újságba. -Hmmm...finom a KV.-

10 év múlva?

2011-12-27T23:25:00.000+01:00

Szeretnék egy jósgömböt. Amiben látom a jövőt, és így talán ki tudnám javítani a hibáim. Esténként mindig jön egy adag jóleső emlékroham, amitől vigyorgok a sötétben. Én a sötétben is tudok vidám lenni, ami nem zárja ki azt, hogy sírni is tudok. Aztán az emlékroham után a kérdőjelesek is megrohamoznak. Mi lesz ezután? Minden rendben lesz? Mi lesz velem tíz év múlva? 29 évesen vajon mit tanácsolnék mostani magamnak? A mostani barátaim akkor is azok lesznek? És őket merre fújja a szél? Ugyanolyan lelkes leszek, mint most? Hinni fogok még a csodákban? Fogok írni? Vagy esetleg valahol kisiklik az életem, és elveszítem magam? Az emberek, akik most ismernek, emlékezni fognak rám? Mennyi kérdés...Nem is tudom, mit írnék, mi lesz velem 10 év múlva c. fogalmazásomba. Honnan is tudhatnám? Régen azt hittem, a tánc az életem. Hogy sose hagyom abba. És ez is hogy elszállt...ott, a kórházban, ez a semmivel lett egyenlő. Én megmondtam a Dr.nőnek. Ez már visszacsinálhatatlan.

tétel.

2011-12-27T17:05:00.000+01:00

Az érzékelés és észlelés főbb sajátosságai

A pszichológiában az érzékelés és az észlelés fogalmai eltérő jelentőséggel
bírnak.

Az érzékelés a környezet bizonyos változásaira irányuló érzékszervek
változásregisztráló folyamata.
Ebben az érzékszervek szerepe bír nagy jelentőséggel.
Ezzel szemben az észlelés egy összkép, melynek az érzékelés az alapja.
Az észlelés egy összkép felállítása egy dologról, vagy személyről. Fontos, hogy
ez nem részletező! Kell hozzá a konstancia jelensége, mely egyfajta állandóság
érzetet jelent.
Az észlelés egyik fajtája a szociális észlelés, vagyis személyészlelés.
Ennek 3 fajtája van:
1. Elütés elve: Az egyén a viselkedésével vagy a külsejével kitűnik a
környezetéből, tehát az egyén nem a tőle elvárt viselkedést produkálja.
Pl.: apáca + alkohol.
2. Alternativitás elve: Az egyén minél több helyzetben lát/ismer meg
valakit, annál több információt szerez meg róla, még, akkor is, ha nem
akar. Ők az úgynevezett ismeretlen ismerősök. Pl.: boltos, évfolyamtárs a
könyvtárban.
3. Involváció elve: Ha az egyén úgy érzi, hogy szimpatikus valakinek, akkor
nyitottá válik és ő is érdeklődni kezd a másik iránt.

A személyészlelésnek vannak hibái is:
1. Projekció = kivetítés: Az egyén nem valóságosan észleli a másikat,
hanem a saját érzelmei, vágyai miatt hamis képet vetít a másik
személyiségére, torzultan látja annak tulajdonságait. (Önmagát beteljesítő
jóslat.) Pl.: Az apa mindenképpen azt akarja, hogy a fia orvos legyen,
vagy az elhagyott feleség a volt férjét látja a fiában, emiatt sok a
konfliktus közöttük.
2. Beskatulyázás: Ahogy az egyén megismer valakit, saját képet alkot
róla és ettől a „képtől” nem tud megszabadulni. A személy bele kerül
egy olyan skatulyába, ahol véleményt alkottak róla és a stigma (bélyeg),
akkor is rajta marad, ha változtatni próbál, vagy már megváltozott. Pl.:
tanulmányi eredmény, magatartás, késés.
3. Ok tulajdonítás = attribúció: Az egyén véleményt alakít ki valakiről, de
az a valaki nem a róla kialakított véleménynek megfelelően viselkedik,
ezért az egyén okot keres az eredeti véleményéhez és úgymond felmenti
az egyént. Pl.: jó tanuló – gyenge dolgozat, rossz tanuló – jó dolgozat.
4. Összegzési formula: Nem részletekben észleljük az egyéneket, hanem

egységben. Kiemelünk egy tulajdonságot és az alapján alkotunk
véleményt. Szimpatikus vagy nem szimpatikus.

Az észleléshez szorosan kapcsolódik a megfigyelés is.
Itt megkülönböztetünk objektív és szubjektív megfigyelőt is.
A szubjektív megfigyelő megfigyelési képességeit befolyásolják érzelmei,
hangulatai. Az ilyen ember könnyen befolyásolható.
Az objektív megfigyelő képes elvonatkoztatni érzelmeitől és hangulatától. Ez
előnyös lehet bizonyos szakmákban. Pl.: nyomozó, pszichológus, pedagógus,
orvos stb.
Remek példa erre a nyomozásokkor felhasznált tanúvallomások esete. A
szubjektivitás miatt egy részük használhatatlan.
Az idő és térészlelés a serdülő korban tökéletesedik, ilyenkor tudja észlelni már
az ember a makro és mikor időket, vagyis a kisebb időegységeket is.

tündér nyelv?

2011-12-26T21:37:00.001+01:00

Érezted már úgy magad, mint Alice? Alice csodaországból. Néha észreveszem, hogy másképp látom a világot, mint a többek. Máshogy oldom meg a problémát, és más miatt aggódom. Előfordult már veled, hogy tudod, jó az, amit mondasz, amit gondolsz, de a többiek még sem értik?. Ez nem mindig baj, csupán érdekes. Másképp gondolom, másképp érzem, másképp, másképp....Általában azt mondom magamnak, hogy ez jó, hisz egyedivé tesz. Viszont van, hogy egyszerűbb lenne egy problémát megoldani, ha valaki nem mondaná, hogy Tündér nyelven beszélek. De én szeretem a magam, tündér nyelvét...igyekszem alkalmazkodni, de nem mindig jön össze. Valaki van még, aki tündér nyelven beszél??? Indítsunk tanfolyamot a világnak! :D

rezidens

2011-12-26T10:38:00.000+01:00

Szamos.Drnővel álmodtam. Megölelgettem, mert régen láttam. A napom most már csak jó lehet. Hisz egy angyallal álmodtam karácsonykor. :)

határozott hozzáállás

2011-12-25T18:19:00.000+01:00

Anyu megfogalmazta autonóm, szingli látásmódját. - Nem akarok csak azért együtt lenni egy pasival, mert nincs hova mennem, nincs, ki eltartson. Inkább kimegyek Angliába.- Megihlető mondatok ezek...:D Anya egy autonóm nő :D

karácsonynak hangulata

2011-12-24T16:10:00.000+01:00

Ennek a dalnak a hangulatában telik a karácsonyunk. :)

sütemények tárháza eme csokoládés mandulás palota

2011-12-23T17:52:00.000+01:00

Kókusztekercs, zserbó,jó csokis. Aztán van itt Nusi féle palacsinta, lekváros, remek mama féle linzer, Sütemény csillás fondanttal....úúúú jöhet a kontraszt?

Forró tea, Oktávia, tétel. Hideg. Gondok, könnycseppek, kutya, aki vigasztal. álom. tervek. jövő. hiány.

Az idei karácsony elsuhan mellettem. Olyan, mintha az üvegfalon túl lenne. de nem akarok átlépni rajta, most nem kell a karácsony. Időgép. Az kellene. :) Meg egy ötös matek. Összeszorul a gyomrom, ha rá gondolok. :S :S Ó, de semmi gond, megcsinálom, aztán majd képébe röhögök. Nesze neked, matek!

Boldog karácsonyt!

2011-12-22T22:31:00.000+01:00

Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!!!

sírás mentes, feszültség mentes, mosolyban és jókedvben gazdag ünnepeket. :)

Éééééés..a drnő megint előre lát.....HOGYAN CSINÁLJA?

2011-12-21T22:47:00.000+01:00

Nehéz a kilátástalanságból kilábalni. Még nehezebb a pia helyett segítéséghez fordulni.

....Én akkor is a csokira szavazok.

És a barátok? Ott van mellette valaki.

A félelem nagy úr. Ahhoz, hogy meghozza a döntést, miszerint változtat, borzasztó nagy bátorság kell hozzá.

Már nem haragszom. Sajnálom. De amíg nem engedi, hogy segítsenek neki, addig én sem tudok mit csinálni.

Mindegy, hogy kaja, pia, vagy drog függő az ember. Amíg nem ismeri el, szenvedni fog.

emlékcsokor karácsonyra

2011-12-21T19:28:00.000+01:00

Hangja csilingel, megnyugtatja zavargó lelkem. Haja, mint az angyaloké, világos és könnyed. Mosolya biztató, erőt adó, sőt, néha még szárnyat is. Aggódó tekintete azt sugallja, vigyáz rám, félt, mint az édesanyám. Ha rám rivall, elszégyenlem magam. lelkesítő, életvidám, őszintén, feltörően kacagó, ám felelősségteljes, arany középutat járó vezetgető, tanácsadó.

IGAZI ARANYANYU A DRNŐ!

Járni tanulok

2011-12-20T18:54:00.001+01:00

Vannak emberek, akik beköltöznek a szívedbe, és örökre ott maradnak. A pillanatokkal is valami hasonló történik. Azért hozakodok elő ezzel a témával, mert eltelt egy év. Életem eddigi legeseménydúsabb, leg érzelmekkel telibb éve. Januárban lesz a LEZÁRÓ beszélgetés a Drnővel. Úgy érzem magam, mint a járni tanuló kisgyerek, akinek a kezét egészen eddig fogták, és most izgalmakkal és félelmekkel tele teszi meg első önálló lépteit. Rengeteg kérdés felmerült bennem ezzel kapcsolatban. Sikerülni fog? És mi lesz, ha megbotlok, vagy útelágazódáshoz érek? A Drnő valószínű a következő válaszokat adná, mosolyával tűzdelve. : - Persze, hogy sikerülni fog, hiszen a gyógyulás is sikerült!- -Ha megbotlasz, és úgy érzed, muszáj beszélgetnünk, tudod, hol találsz. Az ajtó nyitva.- Tökéletesen tisztában vagyok ezekkel, mégis félek. Be kell majd érnem az emlékeimből előhúzott Drnős, bíztató mosollyal.

Mindezekkel ellentétben pedig már alig várom, hogy megtegyem az első lépéseim. Merítkezhetem az eddig tanultakból. Néha elmélázom azon, a Drnő vajon tudja, mennyire értékes, amit csinál? Hogy a klienseinek mennyit jelent? Nem hiszem. Talán az ilyet ép ésszel lehetetlen felfogni.

Neonfények

2011-12-17T20:52:00.001+01:00

Gérta az ajtóban állt, és várt. Mondtam neki, hogy csak egy perc az egész, felpróbálom a piros ruhát, és már itt sem vagyunk. Nem értem, miért kell neki annyira sietnie, nem hiszem, hogy megszidják, ha késik 5 percet. Gyorsan bevittem a ruhákat az öltözőbe. Lekaptam magamról a farmert, a lila Mickey egeres fölsőmmel. Éppen megfordultam, hogy felkapjam a ruhát, amikor.....-Hanna, kész vagy már?- Nem akartam hinni a szememnek. Szemeim megakadtak a saját tükörképemen. Hogy lehet az, hogy eddig nem is vettem észre? Mikor változtam meg ennyire? Hol volt az a pont, amikor meghíztam? -Hanna!- Elcsukló hangon nyögtem ki a választ, hogy nyugodjon meg. -Mindjárt jövök!- Közben azon golyóztam, mikor, és miért lettem ilyen, amilyen? Kezem végigsimítottam az arcomtól kezdve, egészen a fenekemig. Mérhetetlen düh és tehetetlenség fogott el, amit egészen eddig a pillanatig még sosem éltem át. A ruhát már fel sem próbáltam. Ránéztem a két göncre, ami a fogason lógott. Hülye vagyok én? Bele se férnék. Visszahúztam a nadrágom és a fölsőm, majd kiléptem az öltözőfülkéből. Gréta már alig bírt magával. Ismerem őt, mint a tenyerem. Sosem volt egy türelmes típus. -Na, hogy állnak?- Kérdezte fél kíváncsian, mire én halkan hantáztam neki. -Jók, csak túl drágák.- Már épp indultam volna, amikor karon ragadott. Kék szemeit aggódva az enyémbe fúrta, miután megvizsgálta az arcom. -Hanna, te bőgtél?- És tényleg. Az arcomról akkor csordult le két kövér könnycsepp. Az idegtől fel sem tűnt, hogy majdnem elbőgtem magam. Éreztem a fojtó érzést, de azt hittem, tudok uralkodni magamon. Mintha a lehető legtermészetesebb dolga lenne, félvállról böktem oda neki. - Tudod, ez a hülye neon. Az agyamra megy néha.- Mikre nem képesek ezek a neonok?

Aljanap

2011-12-15T20:09:00.001+01:00

Sötét, füstös helye, tele homályos, füstös alakkal. Vannak reggelek, amikor nem látsz rendesen a ködtől, és kóvályog a fejed a migréntől. Pont így érzem magam. Vigyorgok és csevegek. Sőt. Nem is vigyorgok, szinte már ijesztően vicsorgok. Gőzöm nincs mikor fogom levakarni ezt az izét az arcomról. Már kezd fájni. A fejem tele van valami lilás köddel, ami elnehezíti. Csak bájolgok, bólogatok, de nem értem, mit mond a srác. Látom, fátyolos tekintetét, ezen titokban jót mulatok. Tudom, nem csak velem forog itt a világ, A kibaszott világ, amiért el kellett jönnöm. Amiért a színes szívószálas italom kortyolgatom. Egy-kettő-három...A barátaimra nézek. Már nagyon hiányoztak. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy lemerült elem. És most itt vagyok, hogy feltöltődjek mellettük. Hogy erőt merítsek belőlük. És itt ez a srác, aki csupa cukormáz. Kölyökarca mindjárt az asztalon koppan. Zenész. Haza akarom vinni karácsonyra. De tudom, csak a pia beszél belőlem. És amúgy is. Foglalt. Ha őszintére és lelkizősre iszom magam, mindig rádöbbenek az égbekiáltó nagy igazságokra, akárcsak egy nagy tudós prof. Rájövök, hogy szingli vagyok, és ez nem is lenne baj, ha nem félnék attól, hogy örökre az is maradok. Próbálok jófej lány lenni. Szép, jó beszélgetőtárs, jó tanuló, korát meghazudtoló. Minden akarok lenni, de az sok. Egyszerre sok. Kocsma. Végigvezetem tekintetem a helyiségen, az embereken. Egyetemista brigád. Akik éjszakáznak a zh-k miatt. Akiknek van céljuk, és akiknek nincs. Akik boldognak tűnnek, de csak emberek. Rosszul vagyok. Nem csak lelkileg. Ki fogom dobni a taccsot.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem tudom, hogyan kerültem ide, egy másik társasághoz csapódtunk. -Anna! Hol van Anna?- Pannival a kanapéra telepedünk, hogy meg tudjunk kapaszkodni. Minden olyan hangos és imbolygó. Akárcsak a gyomrom. Pár perc múlva kábultan, félálomban egymás ölében, mint a bajtársak. Látja, hogy rosszul vagyok. Kitámogat a mosdóba.

Szerlemes vagyok. Nem a Misibe, az életbe. Ami néha fáj. De amíg itt vannak nekem ŐK, addig állom a sarat. Talán néha kibukok, és bőgök. Így van ez jól.

kis politika

2011-12-13T19:31:00.002+01:00

3 humán óra után elkezdett érdekelni, mert nem vagyok elég aktuális.

a lány

2011-12-12T18:29:00.001+01:00

Ma is találkoztam vele. Épp a suliújságért mentem, amikor megkérdezte, jobban vagyok e már. Mondtam hogy persze, csak általános kivizsgáláson voltam. Épp visszakérdeztem volna, de ő már mondta is.

- " Egész hétvégén az ágyat nyomtam. Apa mondta, hogy ebből orvos lesz... Majd megbeszélem az orvossal, hogy ne kelljen suliba jönnöm."

Mosolygott, mintha valami viccet mondana. Bevallom, én egy csöppet zavarban voltam. Az ismeretlen lány( vagyis Kitti), olyan bizalmat ad nekem csak így, mintha nem is tudom kicsoda lennék, hogy meglepődtem. Jobbulást kívántam neki, biztatóan ránéztem, és csak annyit tudtam mondani, hogy csak annyit hiányozzon, amennyi feltétlenül szükséges, nehogy sokat kelljen pótolnia.

Most már bánom. Elmentem a terembe, mint a maci a barlangjába. Csak nem megijedtem attól, hogy a bizalmába fogadott? De ezzel ellentétben meg igenis érdekel, mi van vele. Ma sikerült összeszednem gondolataim ( bár a nevelési könyvtár elég zajos...) és arra jutottam, hogy ha legközelebb összefutok vele, akkor maradok. Kedves, közlékeny.

emberek...beszélgetések...véletlenek?

2011-12-09T21:20:00.000+01:00

2 nap alatt 3számomra ismeretlen ember elegyedett velem szóba, akik láthatóan ki vannak éhezve egy jó kis beszélgetésre. Ilyenkor mindig elmélázom azon, hogy a tömegben miért pont engem szúrnak ki? Nem azért mert zavar, a napokban pont nem siettem sehova, így beszélgettem velük. Egy kilencedikes lány elmesélte egész élettörténetét. Tudom, hogy hárman vannak testvérek. Van egy másfél hónapos és egy két éves húga. Minden nap mesél nekik lefekvés előtt. Elsorolta, kik tanítják, hogy sokat beteg, és láttam a kéztövénél egy csúnya foltot...mintha bántották volna....mikor már azt éreztem, óvatosan rákérdezhetek, behívott a suliorvos. A lány fejfájás-csillapítót akart kérni, de ahogy a lány és a doktornő szavaiból kivettem, a lány nagyon gyakran jár ide, sokszor csak valami humbuk miatt, hogy ne kelljen bent lennie az órán. Hmm....morbid dolog, ha elkezdett érdekelni a lány élete? Vajon milyen családban élhet? Miért beteg olyan sokat? Mi az ott a kezén?

moments

2011-12-08T10:44:00.008+01:00

Sárga, barna levélszőnyeg fekszik a lábam előtt. A rajta lévő vízcsepp és a nap sugara segítségével felnagyítva látom egyik kis részletét. A fák suhogása arra emlékeztet, amikor egyszer elmentünk Béláékkal a temetőbe, és ijesztgettük egymást. Most már tudom, nem volt szép dolog, de akkoriban sok olyan dolgot műveltünk, ami utólag felidézve egészen más jelentést kap. Mégis mosolyra húzódik a szám, amikor eszembe jut az a nap. Fakó arcomat a nagy fényesség felé fordítom. Behunyom a szemem, és nevetek. Rálépek a levélszőnyegre. Marokra fogom a sok-sok sárgás-barna levelet és feldobom, majd várom, míg mindegyik földet nem ér. Egy csodálkozó, idős, sokat megtapasztalt szempár találkozik az enyémmel. Arckifejezése először ellenszenvet sugároz. Tekintete áthatol a belsőmbe, de mielőtt még elszégyellném magam, a szúrós szempár átváltozik kacagó szempárrá, hangja szinte csilingel. A nénike arcára széles, őszinte mosoly kerekedik. Elindul felém. Érdeklődve biccentem oldalra a fejem. A néni léptei olyanok, akár egy felfedező útra induló kisgyereké.

A mosolynéni miért jön ide hozzám? Az időt jön megkérdezni? Vagy azt találja majd mondani, így pont olyan vagyok, mint a hat éves kis Zsuzsika unokája?

Nem. A néni egy szót se szól. Tekintete, mint egy őszi nap, mikor sugarai újjáélednek. Marokra fogja a levélszőnyeget, és az ég felé dobja. Mosolyog, majd.....továbbáll.

humor

2011-12-03T22:53:00.004+01:00

K.A.: A „humor” gyűjtőfogalom. Megítélését nehezíheti, hogy igen széles skálán mozog, hogy ki és mit tekint annak. A szociális munkában mit nevezhetünk humornak?

B.E.: A szociális munkában egyrészt jelentheti azt, hogy nem vesszük véresen komolyan magunkat, nem tetszelgünk a kliensek előtt mindentudó, hibákat nem vétő szakemberként, kellően magabiztosak és bátrak vagyunk saját tökéletlenségeink beismeréséhez és a hozzánk fordulóknak erősebb pozíció adásához; másrészről pedig, hogy segítő munkánk során cizelláltan és szeretettel tudunk a humorral is helyzetekhez nyúlni saját és klienseink közös érdekét szem előtt tartva.

K.A.: Mit és hogyan tud változtatni a humor egy krízisben lévő ügyfél gondolkodásán?

B.E.: Itt említeném meg, mennyire közel áll hozzám a Video home tréning látásmódja. Egy optimista, derűs, erőforrásokra koncentráló magatartás képes azt sugározni a kliens felé, hogy a problémájának létezik megoldása, nem annyira reménytelen a helyzet. Ehhez nyilván hinni kell a képességeiben és ilyenkor a humor azt közvetítheti felé, hogy ő is megbízhat saját erejében. A tranzakcionális stresszelmélet azt mondja, ha a stressz elér minket, és úgy érezzük, hogy a vele való szembenézés próbára teszi képességeinket, akkor két dolgot tehetünk: vagy a kialakult helyzeten, vagy az ahhoz való viszonyunkon próbálhatunk változtatni. Az utóbbi, érzelemközpontú megküzdési folyamatok akkor válnak meghatározó fontosságúvá, mikor a külső akadályok túl erősek ahhoz, hogy a helyzeten érdemben változtatni legyünk képesek. Ekkor a klasszikus elhárító mechanizmusok mellett a helyzet újszerű értelmezése (pl. jelentőségének megváltoztatása a humor eszközével) hatékony védelmet nyújthat a negatív érzések elhatalmasodásával szemben, a lelki egyensúly helyreállítása érdekében. A humort tehát stresszhelyzetben speciálisan alkalmazható perspektívaváltási lehetőségnek tekinthetjük, ami által nemcsak a szorongásból, dühből válhat vidámság, hanem nyomában a szituáció is kezelhetőbbé válik. Gondoljunk például arra, hogy sok idős esetében az időskorral gyakran együtt járó testi leépülésekhez, fogyatékosságokhoz kapcsolt negatív gondolatok jelentik magát a problémát, ezek a teljes élet élésének legfőbb gátjai. Egy, a humor eszközével megtalált személyiségdefiníció alkalmazásával pedig igen, könnyíthető az élet.

K.A.: Szerinted minden esetben feloldhatóak a tragikus szituációk a humorral vagy vannak esetek mikor a humorral, mint módszerrel nem megközelíthető egy helyzet?

B.E.: Nem minden esetben oldhatók fel, azaz nem minden kliensnél és nem is minden szituációban alkalmazhatók. Egyrészt a különösen tragikus szituációk például speciális territóriumát képzik a humor használatának. Erős gyászban, depresszióban levő embernél, vagy akut krízishelyzetben levőnél, így szexuális visszaélés, kínzás, erőszak átélőjével szemben alkalmazott humoros vonásokkal bíró beavatkozás zavaró, bántó hatást és össze nem illő érzéseket, bizonytalanságot kelthet amellett, hogy nem is fogja tudni a klienst masszív problémájától eltávolítani. Másrészt az igazi humor kölcsönösséget, egyenrangúságot és reciprocitást feltételez. Ha a humor egyoldalú, az gyanús, hogy megalázó lesz. A humorral történő munkának kulcsmomentumai lehetnek a hitelesség, figyelem, a kontextus helyes felmérése. És nyilván vannak általános szabályok, így pl. azt semmiképp sem gondolhatja a hozzánk forduló, hogy problémáját elbagatelizálnánk, illetve hogy akkor lehet együtt nevetni az amúgy súlyos problémaként megélt tényen, helyzeten, jelenségen, fogyatékosságon, ha az azzal járó feszültség feloldását a megteremtett légkörnek hála az érintett kezdeményezi. És veszélyek is vannak, persze. Hálistennek szociális munkások vagyunk, akiknek minden érzékszerve a „másikra” lett kihegyezve, figyelmesek, megértők, empatikusak, toleránsak lehetünk, ezért is gondolom, hogy a humor használatával járó felelősség nekünk adható.

K.A.: A szociális munkás oldaláról mit jelent a módszer?

B.E.: Senki sem vitatja, hogy a szociális munka komplex tevékenység. Szerteágazók területei és szerteágazó azon készségek, kompetenciák birtoklásának szükségessége is, melyekkel valódi segítővé válhatunk. Ezért célszerű minél nagyobb módszertani választékkal rendelkeznünk ahhoz, hogy beavatkozásainkat az adott eset természetéhez szabhassuk és minél többféle klienssel tudjunk hatékonyan dolgozni. A sorba beleillene a humor is. A humor szociális munkásra gyakorolt pozitív hatása érzésem szerint éppen abban lehet, hogy tudatos alkalmazása révén másképp értelmezhetjük saját munkánkat is. Olyan felfogást adhat, melyben a szociális munka „munka” szava kevésbé uralja a munka hivatás részét.

Vicc

2011-12-02T18:45:00.001+01:00

Variációk egy témára: Hány szociális munkás kell egy villanykörte kicseréléséhez?

- Attól függ, hogy a körte akarja-e.

-Mindegy mennyi, úgyis „kiég”.

- Egy se, már mindnyájan elvégeztünk egy mentálhigiénés tanfolyamot, ahol megtanultunk a sötétséghez alkalmazkodni.

- Öt: egy aki csavarja, három aki az esetmegbeszélő csoportban a csavarót támogatja és egy pszichológus-intézményvezető, aki megmondja, hogy hova kell becsavarni és miért.

- Egy se. A szociális munkásoknak annyi melójuk van, hogy nincs idejük ezzel szarakodni.

- Egy se, mert nincs pénz körtére.

- Nem a körtét kell kicserélni, hanem a rendszert kell megváltoztatni.

- Csak egy. De előtte (utána) el kell mennie egy (elektromérnök) szupervízorhoz, hogy az elméleti elektronika tételeit megismerve, a továbbiakban valóban komplex módon tudja begondozni a villanykörtét a környezetébe.

- A szoc. törvényben és az ISO szabványban előírt minimum.

- Először vizsgáljuk meg a körte jogait.

- A jó szoc. munkás nem cserél villanykörtét, megtanítja a körtét arra, hogy kicserélje saját magát.

- Speciális égőről van szó? Mert akkor inkább a körte számára legmegfelelőbb égő specialistát kellene megkeresni.

- Biztos, hogy egy, mert kettő már nem tudna időpontot egyeztetni.

- Egy se. Nincs benne a munkaköri leírásban.

- Nem is égett ki a körte, csak „másképp” ég.

Folyton folyvást

2011-12-01T21:35:00.003+01:00

Lassan sétálsz, gondolataidat rendezed. Egész nap rohansz. Égsz attól, hogy teljesíts. Reggel felkelsz, azzal a gondolattal, a mai napot is túl kell élned. Mosolyogva, erőteljesen. összpontosítva. Kinyújtod a karod, de a álmod még csak álom. Túl mesze van ahhoz, hogy megkaparintsd. Szemeid könnyel vannak tele, de nem hagyod, hogy egy is kicsorduljon, hogy aztán rájöjj, szünetre van szükséged. Félsz tőle. Félsz attól, hogy ha megállsz egy kicsit pihenni, mindent elveszítesz.

Ugyanakkor...

Ugyanakkor néha, a szíved mélyén mégiscsak hiszel magadban. Jól esik, amikor valaki elismer. Érzed, eddigi erőfeszítéseid mégsem voltak hiábavalóak. Szeretnél kicsit sütkérezni a dicséretben, de tovább kell menni, mert lemaradsz.

Lemaradsz saját magadról. Aki lehetsz még. Aki leszel.

Élmények tára

2011-11-28T18:58:00.004+01:00

Mindenki vágyik egy olyan élményre, amikor szinte megáll az idő, és azt kívánod, bárcsak sose érne véget! Mindenki szeretne olyan emberek társaságában lenni, ahol úgy érzi, mindenki közvetlen. Maguk közé emelik, és éreztetik vele, hogy ő is fontos , mind egy célért vagyunk itt! Nos, én Pénteken valami hasonlót éreztem. És azt, hogy sikerült valamiféleképpen kifejeznem a köszönetem egy olyan ember számára, aki tett értem. Alkalmam nyílt, hogy most én tegyek érte valamit. Olyan emberekkel találkozhattam, akikre sokan felnézhetünk, mert tetteik ugyan nekik mindennapos, de mégsem mindennapiak! Még most is, ha rá gondolok, átjár ez a jóleső érzés. Úgy éreztem, otthon vagyok, holott ezekkel az emberekkel most találkoztam először. Ez a ritka alkalmak egyike, amikor nem tudom leírni, szavakba önteni, mit éreztem, érzek. Ennyi mosolyt és könnyes arcot egy helyen..ritkán lát az ember. Én is küszködtem a könnyeimmel, közben pedig végig mosolyogtam. Nem csak a számmal. Egész lényemmel.

Csak nem újraéled a feminizmus?

Rossz nap-jó nap

2011-11-22T22:17:00.004+01:00

Addig lehet az egyik napom szörnyűséges, ha a másik meg ilyen csodálatos. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elindulni melankolikus hangulatban a kórházba, majd ott nevetni és átadni magad a flow érzésnek, aztán elérni a kettes buszt, ami nincs tele, beszélgetni a kedvenc doktornőddel, aki igen csak a szívedhez nőtt, őszintén mosolyogni, nevetni, aztán a buszmegállóban találkozni a fogadott nővéreddel. Amikor csupa olyan emberrel találkozol, akiket szeretsz, és olyat csinálsz, ami felvidít, addig jöhet pár olyan nap, amikor minden kiesik a kezedből, a táskád elszakad, ellopják a kedvenc sapkádat. Amíg magad körül tudhatsz ilyen nagyszerű embereket, pillanatokat, addig jöhetnek a rossz napok, mert utána mindig lesz okod MOSOLYOGNI

Máltai

2011-11-21T19:40:00.003+01:00

Sokaknak az jut eszükbe, hogy adományosztás. Pedig ennél sokkal mélyebbre mutat a munkájuk. Mindenki tudja, hogy egy katolikus szervezet. Azt is tudja mindenki, hogy segítenek az időseknek. De azt tudja bárki is, hogy Pécs egyik szegény telepén nap mint nap mit tesznek az ott élőkért? Tudja bárki is, mekkora elszántság és emberszeretet van bennük? Nekem szerencsém volt meghallgatni egy terepszemle során, miket értek el eddig, és mit is tesznek ők nap mint nap azért, hogy a mély szegénységben élő emberek, a "szomszédaik" ha csak egy kicsit is, de előrehaladjanak. Tudom, hogy ami esetleg egy kívülállónak semmiségnek tűnik, nekik hatalmas előrelépés, amiért megdolgoztak. A helyiek teljes mértékben megbíznak bennük. Ahogy ott ültem, és figyelmesen hallgattam őket, előttem lejátszódott a film. Ahogy meséltek, én moziztam. Ezek az emberek szívüket-lelküket beleteszik a munkájukba. Olyan alázattal beszélnek a szociális munkáról és magáról a segítésről, hogy mosolyogtam kívül-belül. Nem csak az arcom, a lelkem is mosolygott. Sőt, talán még a fül és orrcimpám az ujjbegyeimmel együtt. Elmondták, hogy a viszont tanulás nagyon fontos. Hogy a segítő nem akkor segít, ha osztja az észt, játssza a megváltót, hanem ha fogja kliense kezét, és mer tanulni tőle! Hiszen az emberek folyamatosan tanulnak egymástól. Aztán az egyik szociális munkás körbe vezettett minket a telepen. Az egésznek van valami különleges milliője. A helyiek előre hangosan köszönnek nekik, úgy bánnak velük, mint a családtagjaikkal. Persze nem mindenki, de ők kitartóak, és lelkesek. Az INDIT közalapítvánnyal karöltve próbálnak segíteni a telepieknek, és én mondom, fantasztikusan csinálják!

öleld meg a fát!

2011-11-21T18:42:00.000+01:00

Van egy játék. Először furcsának tűnt, kicsit viszolyogtam is a gondolatától, aztán belemerültem testestül, lelkesen. Öleld meg a fát! -Ez a játék neve. Ugye milyen szépen hangzik? Fanatikus természetvédő aktivisták juthatnak eszedbe róla, de szó sincs ilyesmiről. Ti magatok vagytok az eszköz: fákká változik a csoport, nagy, sűrű, gubancos erdőt alkotnak, csak ketten maradtok emberek. Egy, aki dönt, aki viseli a felelőséget, és egy, aki reá bízza magát. Egyiknek bekötik a szemét, úgy, hogy kukucskálni se tudjon, megpörgetik, hogy azt se sejtse, hol lehet. A másik a főnök, a vezető, aki fogja a másikat, és irányítja körbe-körbe az erdőben. Mindenkihez odavezeti, ráteszi védencének kezét az egyik fára, aki előtt aztán szabad az út. Ölelhet, simogathat, felfedezheti a másikat. Gondoltál már arra, elnézve a jóbarátodat, munkatársadat, iskolatársadat, hogy úgy megérintenéd a kezét, a haját... Vajon milyen lehet az arcához érni? Most megteheted, erről szól a játék! A vezető körbeviszi a "vakot", mindenkihez elvezeti, akár többször is. Majd az utolsó fának a megölelése után le kell venni a kendőt, a "vaknak" pedig meg kell mondania, ki volt az utolsó fa, akit érintett. Jó játék, higgy nekem. Az évek múlásával visszafejleszted a másokhoz való hozzáérés képességét, és csak ritkán, csak nagyon bizalmas kapcsolatban engeded szabadjára azt, ami kezdettől fogva benned lapul. Mert érinteni jó, és a másik érintése is gyönyörködtet.

Rítusok

2011-11-19T20:16:00.002+01:00

Ébredek. Kinyújtózom. Fekszem. Felülök. Kávét iszom. Emailt nézek. Fogat mosok. Tükörbe nézek. Mosolygok/Fintorgok. Felöltözök. Kilépek. Kulcsra zárom. Sóhajtok. Boltba megyek. Elindulok. Belépek. Mosolygok. Olvasok. Figyelek. Sétálok. Automatázok. Leülök. Olvasok. Figyelek. Olvasok. Eszem. Beszélgetek. Kérdezek. Figyelek. Mosolygok. Köszönök. Elmegyek. Buszra szállok. Figyelek. Hallgatózom. Gondolkodom. Leszállok. ZION. Csengetek. Köszönök. Mosolygok. Felmegyek. Ölelek. Beszélgetek. Kérdezek. Srácokért megyek. Játszunk. Hazakísérjük. Brainstorming. Sóhajtok. Mosolygok. Elköszönök. Buszra szállok. Leszállok. Tudásközpont. Tanulok. Kattintok. Tanulok. Buszra szállok. Belépek. Lepakolok. Eszem. Gépezek. Jóban-rosszbant nézek. Fürdök. Tanulok. Felkelek

Ébredek. Kinyújtózom. Fekszem. Felülök. Kávét iszom. Emailt nézek. Fogat mosok. Tükörbe nézek. Mosolygok/Fintorgok. Felöltözök. Kilépek. Kulcsra zárom. Sóhajtok. Boltba megyek. Elindulok. Belépek. Mosolygok. Olvasok. Figyelek. Sétálok. Automatázok. Leülök. Olvasok. Figyelek. Olvasok. Eszem. Beszélgetek. Kérdezek. Figyelek. Mosolygok. Köszönök. Elmegyek. Buszra szállok. Figyelek. Hallgatózom. Gondolkodom. Leszállok. Mosolygó kórház. Várok. Köszönök. Beszélgetek. Kérdezek. Felmegyek. Előkészülök. Mosolygom. Bábozok. Karkötőt fűzök. Papírvirágot készítek. Mosolygok. Beszélgetek. Kérdezek. Nevettetek. Elköszönök. Kávét iszom. Buszra szállok. Figyelek. Hallgatózom. Gondolkodom. Leszállok. Belépek. Lepakolok. Eszem. Gépezek. Jóban-rosszbant nézek. Fürdök. Tanulok. Felkelek

Boldogság? -Angyalvilág

2011-11-14T18:47:00.001+01:00

Boldogság? -Angyalvilág

Csak ülöka mólón, és lógatom a lábam a levegőbe. Mindeközben olyan gondolatok hol cikáznakhol meg lebegnek a fejemben, hogy mikor csendesül lelkemben a vihar. Ez nem olyan gyors leforgású dolog. Ez annál sokkal mélyebb. Elindul itt fönt, a szíved környékén, aztán lecsorog a gyomrodba, amitől enni sem tudsz, hiába kínálnak a világ legfinomabb tortájával, és hiába van ráírva gondosan elkészített betűkkel, hogy Boldog Születésnapot. Már egészen megszoktam, hogy a színek jelen is annak az életemben, de valahogy mégse. Az egész életemet ez határozza meg. Körbe is vesznek a barátok, de valahogy mégse. Azt gondolom, már-már jól vagyok, de a következő pillanatban rá kell jönnöm, csak illúzió volt. A lemenő nap visszatükröződik a vízen. Olyan mereven bámulom, mintha nem is lennék képes pislogni. Szemeim előtt a kép elhomályosodik, és helyette egy emlékkép tűnik fel. Ez a kép más. Tükörsima.

Tisztán emlékszem rá, tavasz volt. A nap sütött, de mégsem égette meg az ember arcát. Mégis fáztam. Akkor már egy hete gyakoroltam a fotoszintetizálást, és kezdtem gyengülni, bár belül erősebb voltam, mint egy oroszlán. Családi délután volt, húgom és szüleim mellettem haladtak. Ők együtt, meg én. Éreztem, hogy a nap sugarai simogatják jéghideg, fakó arcom. Húgom mellettem némi aggodalommal az arcán kérdezte, hogy mire gondolok most. Nem is néztem az arcába, csak az égre emeltem a tekintetem. – Gondolkodtál már azon, hogy milyen lenne szállni?- Húgom arcán a gondolkodás jelei tükröződtek, pici kis homlokát összeráncolta. – Nem. Talán egyszer kétszer eszembe jutott, de…nem, igazából még nem.- Nem mondtam ki hangosan, de azt gondoltam, akkor fogalmad sincs arról, hogy csakis akkor érdemes élni, ha olyan könnyű vagy, hogy még a lágy szellő is felkap. Amikor nem kell semmire sem gondolnod. Csak visz a szellő, és mindenki téged csodál. Van egy visszatérő álmom is. Tél van, és rémisztő hideg. Mégis repülök. Kiszállok az ablakon, és felfedezem a várost. Onnan felülről mindig minden más. Hirtelen kapok egy képet a világról, vagy ha nem is a világról, de a városról bizonyosan. Észreveszem, hogy a kóbor kutya tappancsai a hóban meglátszanak. Követni kezdem és kiderül, hogy már nem is kóbor. SZERETIK. Aztán felszállok a vásártér fölé, és látom, hogy a légkör színes. Halványkék, ami a nyugalom, és a SZERETET jele. Mindenki ajándékokat vásárol, kedélyesen beszélgetnek az ünnepi előkészületekről. A családjukról, szeretteikről. Hideg van, a csontjaim zörögnek, és én büszke vagyok rá. Olyan vagyok, mint egy békés angyal. Angyal, aki valaha ember volt, de nem bírta el a világ terhét, így hát megszabadult tőle. Igen. Nem bírtam megfelelni a világnak, de legfőképpen magamnak nem. Mindig, mindenhol mindenkinek azt nyújtani, amit elvárnak tőlem. Talán ez a könnyebbik. Azt hiszem, emberként a legnehezebb a saját mércém átugrálása volt. Most már így, angyalként minden könnyebb. Így csak annyit szenvedek, amennyi feltétlenül szükséges. A halványkék felhőből kikeveredve néhány feldíszített ház fölé érek. Olyan, mint az amerikai filmekben, vagy a mesékben. De mivel ez csak egy álom, így annyira mégsem lepődöm meg. A kinti karácsonyfák már messziről integetnek csúcsdíszükkel, hiszen ismernek. Minden este errefelé szállok, hogy megnézzem, mindenük megvan e, nem szorulnak e segítségre. Benézek az ablakokon. Rögtön megérzem, ha valaki lelke háborog. Amikor valakit a sírás fojtogat, potyogni kezdenek a könnyeim, így biztos tudom, hogy segítenem kell. Ha csak annyit tudok tenni, hogy egy öt percre is, de mosolyog, akkor továbbmegyek további mosolyt csalogatni. Közben persze folyamatosan fázom, és éhezem, hiszen csak így van meg ez a ….ez a kusza valami, ami behálózza a lelkem. Az emberek angyalként csak az álmukban látnak, mint ahogy én is csak a saját álmomban vagyok angyal.

A húgom nem tépelődik tovább a válaszomon, megszokta, hogy egy szót sem ért abból, amit mondok, vagy amit kérdezek. Én pedig csak rámosolygok, kicsit talán lenézően, hogy persze, te ezt úgysem tudhatod. Szemem sarkából figyelem a mellettünk elhaladó embereket, akik egyáltalán nem hasonlítanak az álombéli magamra. Malacfejük van, és a testük lassan szétpukkad, vagy szétfolyik, még nem tudom. Arcom eltorzul, és megvetem őket. Ezért sem lehetek a valóságban angyal. Egy angyal nem vet meg senkit, hanem segít rajta. Egy angyalnak nincs testsúlya. Csak csont és bőr. De lelkében mégis ott van a halványkék valami. Korog a gyomra, de az csupán csak illúzió. Miután a számomra ducinak tűnő hölgy elsétál, a karjaimat nézegetem, kidülledt szemekkel, majd észrevétlenül is végigsimítom kezeim a derekamtól a combomig, de senki sem veszi észre. Az én, valódi lelkemen nincs az a halovány kék valami. Most csak egy szanaszét tört tükör van odabenn, és még megannyi gonosz kis manó, akik belülről tépnek cafatokra. Leveszem a combomról a kezem. Ebben a pillanatban arcomon egy vicsor jelenik meg. Testem automatikus reakciója. Hogy mindig mást mutatok, mint amit érzek. Így védem magam. A maszk, amit viselek, nagyon rugalmas, mindig alkalmazkodik hozzám.

Ez az emlékkép lassan kezd visszahomályosodni, aztán….igen. A móló. A nap már nyugovóra is tért, a levegő is hűvösre fordult. Egy madár száll le mellém, és engem néz. Sőt. Figyel. -Egyszer Boldog leszek.- Nem tudom, a madár értette e egyáltalán, mire is gondoltam. Nem tudom, hogy tudja e, egyszer igenis angyal leszek. Tudom, talán kissé groteszk. Ha el akarom érni a Boldogságot , áldozatot kell hoznom. Mélyen a madár szemébe nézek, majd előveszem a zsebemben lévő csokoládét, és messze a vízbe hajítom. Mert angyal leszek. Maga a boldogság fáradt, éhező Terézanyuja.

-Angyallá .-

örökös stressz

2011-11-12T21:37:00.002+01:00

Talán ez egész évben így lesz, még le nem érettségizem. Utána egészen addig nem tudok majd aludni, míg meg nem tudom az eredményeket. Kezdem megszokni. Megszokás kérdése az egész.

Aranyanyu

2011-11-09T15:05:00.001+01:00

Szia! Azért írok, mert egy kis segítségre lenne szükségem. Scheig Vikit jelöltem egy pályázaton, bejutottunk a döntőbe, de meg is szeretnénk nyerni. Ez egy hatalmas elismerés lenne neki. Csak egy kattintás az ára.

Kérlek szavazz SCHEIG VIKTÓRIÁRA!

sok-sok köszönet

Dzseni
http://www.femina.hu/aranyanyudij/egeszsegugyi_scheig_viktoria

naponta lehet szavazni

:)

2011-11-02T22:38:00.001+01:00

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.

Viki

Kórházas nap

2011-10-31T17:56:00.003+01:00

Abban már egészen biztos vagyok, hogy nem leszek se bemondónő, se filmszínész. A kamera blokkol. Maradok tehát annál, amihez értek is. A mai forgatáson össze-vissza hadováltam a pályázatomról, miközben azt éreztem, hogy valami irtó fontosan akarok mondani a világnak, de így, hogy forog a kamera, így fogd a táskád...sétálj lassabban..nézz ide, meg oda...hát így hogy beszéljek a lényegről? Amikor kettesben beszéltem a nővel, akkor pedig olyan természetesen jöttek a szavak...

tetszettek a gondolatok. Gondoltam, átmásolom. :)

2011-10-27T16:28:00.002+02:00

Szollár Judit: Gondolataim töredéke...

2011.10.25. 19:31

Szollár Judit is megosztotta velünk gondolatait Bugarszki Zsolt "Jótevő asszonyoktól a fedőemelgető asszonyokig?" című írására reagálva:

Pár hete olvastam Bugarszki Zsolt egyik írását „A jótevőasszonyoktól a fedőemelgető asszonyokig?” címmel, ami arra ösztönzött, hogy az éppen aktuális gondolataimat a témában, én is papírra vessem. Pályakezdő szociális munkásként nincs saját tapasztalatom a 20 évvel ezelőtti viszonyokról, hiszen akkor még talán olvasni sem tudtam, így az akkori dolgok biztosan nem foglalkoztattak, ezért ezekről nem is szeretnék írni. Azonban az elmúlt 5-6 év, aminek nagy részét számomra a szociális képzés tette ki, és a jelen, aminek én is részese és aktív formálója vagyok, annál inkább közelebb áll hozzám.

Nem is tudom megmondani, hogy mikor kezdett el foglalkoztatni ez az egész, mármint a hazai szociális munka helyzete. Talán, a sok-sok bosszantó megjegyzés, amit laikusoktól kaptam akkor, amikor szóba jött a szakmám, illetve korábban az egyetemi szakom, mivel még csak egy éve vagyok papíron is diplomás szociális munkás. Azóta már pszichológus is lettem, illetve hivatalosan: viselkedéselemző. Megfigyeltem, hogy ha a két szakmámat együtt említem, a szociális munkát mintha meg sem hallanák, és nagy érdeklődést mutatva jönnek a kérdések, miközben mindenféle mások agyába látó misztikus képességekkel ruháznak fel, csak azért, mert három évig pszichológiát tanultam. Én pedig ilyenkor mindig úgy érzem, hogy igen is tartozok annyival (Nem is tudom kinek? Talán a szakma becsületének.), és magyarázkodni kezdek, hogy én elsősorban szociálisnak érzem magam, amit nem mellesleg 5 éves egyetemi képzésben tanultam. És ilyenkor vagy értelmetlenül néznek, vagy abba marad a beszélgetés, de többnyire próbálom elmagyarázni, hogy mi is az a szociális munka.

Nem vagyok könnyű helyzetben, hiszen nehéz bizonygatni valaminek a fontosságát és professzióját egy olyan légkörben, ahol ez abszolút nem elfogadott és ismert. Siránkozhatnék, hogy milyen rossz a sorsunk, ami igaz is (egy közeli példa a pesterzsébeti családsegítősök helyzete), de nem várhatjuk el mástól, hogy képviselje az érdekeinket és csodákat tegyen, hasonlóan, ahogy klienseink problémáit sem nekünk kell megoldani, hanem képessé kell tennünk őket saját belső és külső erőforrásaik hozzáféréséhez.

Hiszek abban, hogy annyit kapunk, amennyiért megküzdünk magunknak. Ha csendben magunkban őrlődünk, hogy mennyire igazságtalan, ami a szakma presztízsével történik, ne várjunk változást. Mégis ki kezdeményezze azt, ha nem mi magunk? Csak azt nem értem, hogy miért nem „ordítanak” a szociális munkások elégedetlenségüket kifejezve, mert ami manapság a szakma presztízsével történik, az néha már megalázó. A szakma egészének kell akarnia a változást és hinnünk magunkban, igen is bátornak kell lennünk! Nem tudom, hogy volt-e valaha hazánkban a szakmának elég önbizalma, - bár nem szabad elfelejteni, hogy egy közgazdász vagy egy jogász szakhoz képest, a mi professziónk, nem hogy gyerekcipőben jár, hanem még talán el sem indult - mégis itt az ideje, hogy végre büszkék legyünk arra, ami a hivatásunk! Hiszen rengeteg kiváló szakember dolgozik a szférában és a szűkös források és a gyakran nem éppen támogató környezet ellenére, számos sikerrel találkozunk.

Azt hiszem, jogosan lehetünk büszkék arra, hogy szociális munkások vagyunk. És higgyük el mi magunk is, hogy az, amiben tevékenykedünk, van olyan értékes és hasznos, mint bármelyik másik életpálya. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek olyan megmozdulásoknak, mint az AVM legutóbbi demonstrácója: Börtön helyett lakhatást! vagy az Új Szemlélet csoport megmozdulásai, és természetesen az egyéni eredményeimre.

Néha azt érzem, hogy a szakmában nincs elég lelkesedés, erő, lendület, bátorság, kreativitás, vagányság, szabadság. Szerencsére azonban mindig találkozom olyan egyénekkel, akik megcáfolják ezt, így ők az élő és igen is létező bizonyítékai annak, hogy vannak egyéniségek, akikben van erő, lendület, bátorság, kreativitás, vagányak és képesek szabadok maradni, még ha a hatalmon lévők ezt nem is nézik jó szemmel. Számomra ők az igazi és elhivatott szociális munkások. Remélem, egyre többen lesznek, leszünk, mert nagy szükség van rájuk, ránk.

torták

2011-10-23T19:31:00.005+02:00

MEGTANULOK TORTÁT SÜTNI

2011-10-20T16:35:00.000+02:00

„Eljön az idő
amikor majd ujjongva
ünnepled érkező önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben,
s mindkettőtök egymásra mosolyog,

s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett

Egyszer majd

2011-10-15T22:13:00.003+02:00

Egyszer majd biztos jól leszek. Egyszer majd biztos nyugodt leszek. Egyszer majd biztos emlékszem, milyen is, amikor jól vagyok és eszem.

Egyszer majd biztos érzem a szeretetet, egyszer majd vissza is tudom adni mindezt. Egyszer majd végleg kisírom magam, egyszer majd jókat nevetek rajta.

Aranyanyu

2011-10-07T16:39:00.003+02:00

17 voltam. A kórházban anorexiával és depresszióval feküdtem, ami magával hozza a folyamatos rossz hangulatot. Semmihez sem volt kedvem. Sőt. Élni se nagyon akartam. Akit jelölök, egy olyan ember, aki nagyon sokat adott nekem. Pedig nem pszichiáter, nem rokon, sőt, akkor még csak nem is ismertem. Az ismeretlenből bukkant elő, mint egy igazi Nővér. Egyik nap csak ültem az ágyamon, üveges tekintettel. Nagyobb volt bennem a zűrzavar, mint maga az első világháború. Csak ültem magam előtt, belül feszített a mellkasom, a sírás kikívánkozott. Aztán cseppenként megindultak könnyeim, a végén úgy néztem ki, mint egy vízesés. Néma sírás volt ez. Mélyről törő, elfojtott sírás. Viki bejött, látta, milyen állapotban vagyok. Leült az ágyamra, fejem az ölébe hajthattam, így sírtam ki magam. Olyan lelki támogatást kaptam tőle, akár magától az orvosomtól. Több hónapot voltam bent, így láttam, hogyan végzi a munkáját. Sőt. Ő nem csak a munkáját végzi. Mindenkire igyekszik egyforma figyelmet szentelni, még akkor is, ha ő maga nincs jó passzban. Mindig ott van, ahol szükség van rá. Nem csak akkor, amikor infúziót kell cserélni, vagy gyereket kell mosdatni. Hanem amikor épp zuhansz a mélybe, ő ott van, és fogja a kezed. Akkor sem engedi el, ha az orvos megfogja a másik kezed. Így másztam ki a gödörből. Hogy ő fogta a kezem.

???

2011-10-04T23:10:00.004+02:00

Egy...................................................................... Újabb............................................................... Fejezet

Vagy....................................................... Csak...................... A................................................... Régi?

Hejj...lenne egy kérdésem. nyugtat meg a nem evés gondolata?

Hanna's story

2011-10-03T15:43:00.001+02:00

http://www.youtube.com/watch?v=3TbB3CcC7XE&feature=BFa&list=FLdgVORq5_pyptGhMPv1s79A&lf=mh_lolz

Kundera

2011-09-26T20:19:00.002+02:00

„Olyan munkát végzett, ami végképp nem érdekelte, s ez csodálatos volt. Most már értette az olyan emberek boldogságát (eddig mindig sajnálta őket), akiket semmiféle belső „es muss sein!” nem köt foglalkozásukhoz, akik megfeledkezhetnek róla, amint munkahelyüket elhagyják. Ezt a boldog közönyt Tomáš eddig nem ismerte. Ha a műtőben valami nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, kétségbeesett, és nem tudott aludni. Gyakran a nőktől is elment a kedve. Hivatásának imperativusa, az „ess muss sein!” vámpírként szívta a vérét.”

2011-09-18T13:59:00.000+02:00

a lencsét sosem szabad túlhordani, ugyanis a meghatározott időintervallumnál tovább használt lencsétől könnyen begyulladhat a szem, ami garantálja, hogy utána jó néhány hétig szemüveggel kell megoldani a tisztánlátást.

...

2011-09-10T12:52:00.000+02:00

...

2011-09-06T15:17:00.000+02:00

Mindannak az eredménye vagyok, ami történt és ami történni fog. (...) Ha  valamit elrontottam, helyre tudom hozni, vagy legalábbis bocsánatot  tudok kérni érte. Ha valamit jól csináltam, az pedig boldogabbá tesz, és  még jobban összekapcsol a mosttal.

2011-09-03T20:57:00.000+02:00

Úgy léptem be, hogy most, most itt az alkalom az új életre. A bizonyításra. Visszatérek oda, ahol elbuktam.A kinti életben már úgy ahogy megtanultam boldogulni, de ahogy átléptem a küszöböt, a szívem heves dobogásba kezdett. Mi van, ha most sem sikerül? Ha valahol elbukok? Ha gyáva leszek? Ha megint minden kezdődik elölről? Hirtelen meginogott a bizalmam saját magamban. De jól esett a tanárok közeledése, érdeklődése. A sok kedves, mosolygós arc. Tudom, hogy számíthatok rájuk. Így már nem is akarom feladni.

GONDOLATOK

2011-08-30T17:42:00.001+02:00

"közben leesett az első hó, és a kórház karácsonyfája alatt énekeltem a csapattal. Néhány hónap alatt ők lettel a második családom. Orvosok, nővérek, betegtársak.-sorsok, mindegyik mögött egy darab valóság. Most ők jelentették a külvilágot, azt üzenték, másképp is lehet. "

"-Írjon nekem legközelebb arról, hogy milyennek látja a szerelmet, az igai családot!- Szerettem ezeket a házi feladatokat Az írás mindig is kedvenc tevékenységem volt, és ezalatt megfeledkeztem a kórház zöld csempéiről, a hypóval vegyült gyógyszerszagtól. Csak én voltam, a papír és a gondolatok. Tudtam, közelebb visz önmagamhoz, a látszat helyett a valódi mosolyhoz. "

"Hosszú út vezetett odáig, míg megéreztem, jobban ismer, mint én saját magamat. Előre tudja, mit fogok gondolni. Még nem emelem a lábam, de látja, merre lépek."

NEM SÍROK, NEM SÍROK, NEM SÍROK.....

a KÖSZÖNÖM oldal

2011-08-23T00:52:00.001+02:00

Szamos. drnőtől kapott mosoly bejegyzések.

Az nincs ott, de ő állandóan mosolygott. :D

szerencsés vagyok. :)

belőlem egy darab

2011-08-22T23:47:00.000+02:00

Sárhelyi Erika : Félúton

2010. febr. 17. 6:05 - írta Arozika

még nincsenek kommentek
Kategóriák: Sárhelyi Erika

"... mindig félúton vagyok..."

Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg "valahonnan" "bárhova" jutok,
valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt - magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok uton maradni - emberül.

vers

2011-08-22T23:45:00.002+02:00

Sárhelyi Erika :A bohóc könnyei

2010. ápr. 17. 4:19 - írta Arozika

még nincsenek kommentek
Kategóriák: Sárhelyi Erika

Arcán színes festék,
Fejére mókás kalap kerül.
Szája mosolyra áll,
Ám szemében mély bánat ül.

Kacagva bolondoz,
Esténként a vidámat játssza.
A szívében fájdalom,
Régóta csak a magány a társa.

Ül az öltözőben,
Szeméből ezerszín könny csorog.
Boldogság az arcán,
De törődött lelke felzokog.

Sír benne az Ember,
A maszk nélküli, ám hazug való.
S bár játék az élet,
A porond sóhaja hallható.

Már várja a manézs,
A csillogás, a szikrázó fények.
A bohóc öltözik,
S letörli arcáról a könnyet.

video

2011-08-22T23:08:00.000+02:00

érzem

2011-08-19T21:22:00.000+02:00

Ha  a közeledben van, akit szeretsz, mintha melegebb lenne a levegő. A  tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz, mintha az illat is  megváltozna körülötted, ha a közeledben van, aki számodra kedves. Ez az  összetéveszthetetlen jelenlét-érzet, amikor az idegenség hirtelen  ismerőssé válik, amikor meghitté varázsolódik a környezeted - a szeretet  biztos jele.

A másik oldal

2011-08-19T20:59:00.001+02:00

Fura. tényleg nagyon fura volt, ámde határozottan jóleső érzés fogott el. Ha picit visszapörgetem az időt, amikor is ott ülök az ágyon, én vagyok a beteg, velem szemben az önkéntesek. Aztán bevágom mellé a csütörtöki képet, amikor is mellettem ül az anorexiás lány, és most én vagyok az önkéntes. Így egymás mellé illesztve a két kép szinte döbbenetes. Én már akkor is hittem, hogy majd egyszer...majd egyszer én is ülök az asztal másik oldalán. Mondtam a dr.nőnek, aki hitt bennem. Ami a legfontosabb volt, hogy én higgyek magamban. Amikor ott ültem és beszélgettem vele,akkor éreztem igazán, hogy igen, tényleg megcsináltam. Ha ezt képes voltam véghez vinni, mire lehetek még képes az akaraterőmmel?

Az idei nyár

2011-08-15T19:14:00.000+02:00

Anna és a mosolygókórház :D

Aztán volt itt ISZOT

téren gitározás

És voltak csajos esték is

:) :)

esti boldogság

2011-08-11T21:55:00.000+02:00

Ahogy az ég lassan elveszíti világos színét, és átadja magát a sötétségnek, úgy jönnek elő belőlem az érzelmek. Ez általában abból adódik, hogy végiggondolom az adott napom pillanatit. Beszélgetéseket, beszélgetés foszlányokat, egy mosolyt, egy dallamot. Mindezek után pedig elképzelem a jövőt úgy, ahogyan én szeretném. És ismét mosolygok.

Metro

2011-08-08T21:02:00.001+02:00

-Szívem! Biztos hogy jól áll ez a zöld? Nem mutatott jobban rajtam a kék? Ez valahogy nem passzol a cipőmhöz. A lány a szemét forgatja, kicsit türelmetlenül toporzékol, persze ebből a tükör előtt piperészkedő barátja semmit sem vesz észre.
- Dehogyis nem, nagyon jól áll. Illik az egyéniségedhez...
-Áhh, nem is tudom, olyan nehéz dönteni. Mondj már valamit, kíváncsi vagyok a véleményedre!
- Mondtam már, jól áll mind a kettő. De ha ennyire döntésképtelen vagy, vedd meg a zöldet.
A fiú vág egy fintort barátnőjére, láthatóan nem tetszik neki az előbb odamondott vélemény, pedig ő csikarta ki belőle. Visszaveszi a kék fölsőt, hozzá megpróbálja a fekete nadrágot, aztán a másikat a zöld fölsővel de még mindig teljesen tanácstalan. A lány persze türelmes, toleráns, ám kissé ingerlékeny.
-Szóval? Döntöttél?
-Hát nem is tudom. Igazából most nincs rá keretem, csak úgy felpróbáltam őket.
A lány morog egy kicsit magába, de persze hamar elhessegeti a kis szörnyet ott belül.
-Tényleg, te nem is próbálsz?
-Most valahogy nincs kedvem.
A srác visszaöltözik, gondosan megigazítja frizuráját, megjegyzi, hogy el kéne mennie fodrászhoz, majd elhagyják az üzletet.

Ismerős a történet? Környezetünkben egyre nagyobb népszerűségnek örvend a metroszexualitás az y generáció fiatal srácai, férfiak körében. Képesek órákat eltölteni a tükör előtt, csak hogy hajuk úgy álljon, ahogyan ők azt megálmodják. Nem hajlandóak kínai ruhákban mászkálni, csakis a márkás, drága ruhákat veszik fel, és a cipő sem mindegy. Ha összehasonlítjuk a barátnőjével, a srác lassan több időt foglalkozik a külsejével, mint barátnője, és ez sokszor zavarni kezdni a lányt. Hiszen akkor most mi a férfias és mi a nőies? A minap néztem egy filmet, amiben elhangzott az a kérdés, hogy mi a nőies és mi a férfias. Ha megjelenik lelki szemeim előtt A férfi, nekem nem a belőtt séró és a márkás cucc ugrik be. Egy férfi nem borotválja, gyantázza felsőtestét és lábát, hiszen az a nők dolga. A nők jellegzetessége, hogy attraktívak szeretnének lenni. Hosszú, ápolt haj, szép körmök, csinos ruhák, amik kiemelik alakjukat. Ha a lelki tényezőket vesszük alapul, szemlátomást a két nem összemosódik. A fiúk lesznek az érzelgősek, szenzitívek, a "gyengébbik" nem lesz a döntéshozó, a védelmező. Hamar kialakul az anyaszerep. Véleményem szerint a metroszexuális férfiak pedig tökéletes gyerekszimulátorok. Nem süthetik rám a bélyeget, hogy maradi vagyok a mindössze 18 évemmel. Egyszerűen csak zavar, hogy a "férfi" ismerőseim több időt piperészkednek, mint jómagam. Pedig én is szeretek törődni magammal.

A metroszexualitás a 90'-es évek táján tört be a médiába majd villámgyorsan a hétköznapjainkba. Amint a fotókon félmeztelen, kisportolt, szőrtelen felsőtestű férfiak jelentek meg, hamarosan ez lett az új trend. Az újdonság varázsa meghódította a nőket is, akik igenis vonzódtak, illetve vonzódnak mai napig ehhez a fajta attitűdhöz. Ha vetünk egy pillantást a tinioldalakra, a srácok képeihez olyan kommentek társulnak, mint cuki, édi, drága, ami valljuk be, inkább illik egy plüssfigurához, mint egy emberre. Gyorsan le szeretném szögezni, hogy a metroszexualitás nem egyenlő a homoszekszualitással, bár tény, hogy mind a két esetben sok figyelem társul a külsőhöz. Persze ez nem baj, de ha a külsőre fordított figyelem aránytalanná válik, illetve az "erősebbik" nem fő célja a tökéletesség lesz, ott lappanghatnak bizonyos önértékelési zavarok is. Ha ruhákat vásárolnak, attraktívak, dicséreteket kapnak, ami erősíti őket. Tehát egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy a szép külső ép lelket takar.

Persze nincs könnyű dolguk a y generáció férfi nemének. Hiszen ott van az egyik példaképük, az apjuk, aki még nem volt metroszexuális, főbb céljaik a családfenntartás, a munka, erényük a bátorság, és itt van a mérleg másik oldalán a fogyasztói társadalom és a média, akik szerint ha szép vagy, akkor vagy sikeres, akkor leszel igazán értékes. Folyamatos fenntartásoknak kell megfelelni, ami valljuk be, nem egy sétagalopp. Meg kell találni a megfelelő stílust, életformát kialakítani, megtalálni a társat, aki elfogad és szeret, úgy, ahogyan vagyunk. Nem könnyű feladat. Összegzés képpen talán még annyit, hogy ha megnézzük a két nem identitásának nehézségeit, nem könnyű eldönteni, kinek van nehezebb feladata. A Nőnek, aki tanul, gyereket nevel, dolgozik, vagy a Férfinak, aki jó esetben családfő, dolgozik, és próbál Férfi maradni.

Csitáry - Hock Tamás

2011-08-04T20:46:00.000+02:00

Van a barátság... Két, vagy akár több ember kapcsolata, olykor mélyebb, olykor felszínesebb, inkább haveri. De az örökös kérdés: létezhet-e barátság nő és férfi között. Igen, létezhet olyan kapcsolat nő és férfi között, ami kizárólag a szavakban, gondolatok cseréjében nyilvánul meg, és ez mindkettőjüknek bőven elég. Egyik sem akar a másiktól többet, mint lelkileg, szellemileg épülni, eltölteni néhány kellemes percet, órát. Hiszem, hogy létezik ilyen barátság. Egyetlen kivétel van csupán. Egyetlen eset, egyetlen találkozás, egyetlen helyzet cáfolhatja meg ezt. Létezik olyan érzés, amely kizár mindenféle barátságot nő és férfi között. Ezért van, hogy nő és férfi soha nem lehet barátja a másiknak. Annak a bizonyosnak. Mindenki másnak igen, de annak az egynek soha. Sem találkozásuk előtt, sem elválásuk után. Mert őket egy egészen más érzelem köti össze. Amiben esetlen minden baráti közeledés. Ami sokkal, sokkal mélyebb minden más emberi érzésnél, így a barátságnál is. Mélyebb, egyedibb, megismételhetetlen. Ez nagyon hamar kiderül. Két szempár összevillanásából, egy mosolyból, egy rövid beszélgetésből. Hamar eldől. És kettejük között már soha nem lehet baráti érzés. Aki ezt mondja, hazudik. Önmagának, és a másiknak. Mert nem létezik ilyen barátság.

"Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét."

Az ajándék valódi értékét nem ez határozza meg. Bármi válhat ajándékká. Egy mosoly, egy simogatás, egy ölelés is. De lehet az egy könyv, amiről tudod, hogy a másiknak fontos, és egy könyvjelző, amiről ő is tudja, hogy számodra mennyit jelent. A lényeg, hogy szíved minden melegével adod neki. Így a könyv minden oldala rólad fog szólni, a könyvjelző pedig nem csupán a lapok múlását jelzi, hanem téged idéz. Hiszen valójában nem könyvet, nem könyvjelzőt adsz, hanem a szívedet. És ennél többet nem adhatsz. Mert a szíved te magad vagy.

esti idézet

2011-07-22T23:40:00.001+02:00

Ha akarom, ha nem, mindent el kell mondanom neked. Különös befolyásod van reám. Ha egyszer bűnt követnék el, idejönnék és bevallanám teneked. Te pedig megértenél (Oscar Wilde)

Amit mi megszokottnak tartunk, az valójában egy újabb lehetőséget, egy újabb kalandot hordoz. És mégsem vesszük észre, hogy minden áldott nap más, mint a többi. A mai napon valahol kincs vár rád. Meglehet, hogy egy röpkén átsuhanó mosoly az. (...) Az élet apró és gigászi csodafüzér. Nincs benne semmi unalmas, mert állandóan változik minden.

Egyszer szeretnék tökéletes lenni... Szeretnék szép lenni, okos lenni, vicces lenni.. Szeretnék tökéletes lenni az Ő szemében..

Nem kell mindent kimondani. Nem kell mindent megkérdezni. Nem kell mindenre válaszolni.”